Nevet kapott az új Ferrari

A Ferrari két nappal a bemutató előtt elárulta 2013-as modelljének nevét. Újra egyedi kódot kap a vörös járgány.

 

A Ferrari már jó ideje közölte, hogy február elsején, azaz most pénteken leplezi le idei autóját, de a név egészen eddig titok volt. Az olasz csapat most végre ezt is elárulta.

Fernando Alonso és Felipe Massa autója az F138-as névre hallgat, a 13-as az idei évre utal, míg a 8-as száma az ebben a szezonban búcsúzó V8-as motorok miatt szerepel, a nyolchengeres erőforrások 2006-tól épp nyolc idényben szerepeltek a Forma-1-ben.

A Ferrari jó ideje nem alkalmaz következetes modelljelölést, tavaly az F2012 esetében magától értetődő volt a választás, előtte azonban az olasz egyesítés jubileuma előtt tisztelegve F150 Italiának keresztelték az autót, 2010-ben az F10-essel léptek pályára, 2009-ben az F1 60. szezonját az F60-as modellel ünnepelték.

Az olaszok mellett a Mercedes is szivárogtatott egy kicsit ma, a brackley-i alakulat egy keveset mutató képpel harangozza be a jövő hétfőn érkező új autóját.

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás