Nem bánta meg a dobogójába került döntésüket Leclerc

A verseny nagy részét dobogós helyen töltötte, mégis kiszorult a top 3-ból Charles Leclerc. Hibásnak bizonyult taktikai döntésüket viszont nem bánta meg.

Már a remekül sikerült időmérő edzése után a dobogót emlegette célként Charles Leclerc a Török Nagydíjon, és bár kis leszorítóerős Ferrarijával tartott a komolyabb esőtől, a végül visszafogott mennyiségű vízen rendezett versenyen minden esélye megvolt a pódium megszerzésére.

A monacói a futam több mint felét a harmadik helyen töltötte, első etapján végig tartani tudta a lépést Max Verstappennel. Aztán a 36. kör táján kezdetét vette a kerékcserék sora az élmezőnyben, és mivel ő kint maradt a használt köztes gumin, az élen találta magát. Akkor még talán a győzelem gondolatával is kacérkodott.

Aztán jött a fordulat, ami Lewis Hamiltonon is kifogott: a kiállók autóján a kezdeti szemcsésedés után működésbe léptek a friss köztes gumik, és a tempó szempontjából vert helyzetbe kerültek a kint maradók.

Leclerc-t Valtteri Bottas a pályán előzte meg, és amikor látták, hogy túl nagy a tempókülönbség a használt és a friss abroncsok között, a 47. körben ők is kiálltak. A későbbi cserével náluk a szemcsésedési fázis is később jött, így az ezzel küzdő ferrarist a hajrában megelőzte Sergio Pérez, és ezzel lőttek a top 3-as eredménynek.

„Nagyszerű verseny volt. Különösen az első etapon voltunk nagyon versenyképesek. Aztán sajnos a második etapon kicsit lemaradtunk a többiektől azzal, hogy később álltunk ki. Az első öt-hat körben gyorsabbak voltunk a friss köztes gumira váltóknál a használt gumin. Akkor arra gondoltunk: miért állnánk ki, ha gyorsabbak lehetünk a használton? Aztán az első öt-hat kör után valószínűleg letisztult a szemcsésedő gumijuk, és gyorsulni kezdtek, körönként két másodpercet vesztettünk. Nem volt más választásunk, ki kellett állnunk” – magyarázta a futamát meghatározó döntés kapcsán Leclerc.

Rámutatott az új köztes gumik szemcsésedése vezette őket félre.

„Nagyon furcsa ez. Mindenkinél ez volt, és ez zavart össze minket kicsit, amikor döntenünk kellett, mikor álljunk ki. Használt gumin voltam, és a rádión közölték, milyen időket megy Valtteri az új szett köztes gumin. És nem volt valami gyors az elején. Ekkor úgy gondoltam, talán az élen maradhatunk a használt gumikon. Valójában viszont az történt, hogy hét körig nagyon küszködtek a szemcsésedéssel, aztán amikor ezen átmentek, nagyon felgyorsultak.”

„Miután felgyorsultak, már tudtuk, hogy ki kell állnunk. Meg is tettük, de már túl késő volt. Az utolsó tíz körben csak próbáltam működésre bírni a köztes gumikat, de sosem keltek már életre igazán.”

Miközben bánja az elszalasztott lehetőséget, a döntésük kapcsán nem tett szemrehányást. „Kár ezért egy kicsit, mert ezzel buktuk el a dobogót. De nem bántam meg semmit. Szocsiban nem volt valami jó a kommunikációnk, de ezúttal nagyon jól ment, tiszta képet kaptam a versenyről. És szerintem helyesen döntöttünk. Azt gondoltuk a helyes döntésnek akkor. Végül nem jött be, de ez van. Furcsa verseny volt ez ezekkel a gumikkal.”

Leclerc Szocsi után sorozatban másodszor bukott el egy jó eredményt a futam hajrájában meghozott rossz döntésüknek köszönhetően. Két hete is azzal vesztettek, hogy túl sokáig halogatták a kerékcserét. A döntéshozásuk folyamata szerinte most jól működött. „Általában próbáljuk meggyőzni egymást, és végül megtaláljuk a középutat, amit helyesnek vélünk. Ma ezt tettük. Szóval nem bántam meg semmit.”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás