• Okleen sponges
  • Montezemolo: Schumacher sosem fogja föladni!

    Csodálja Michael Schumacher családjának erejét a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo. Az olasz a német labdarúgó, Miroslav Klose társaságában méltatta a hétszeres bajnokot egy olaszországi díjátadón.

    montezemolo_schumacher

    A Scuderia korábbi vezére és a német labdarúgó-válogatott világbajnok csatárát a római Tor Vergata Egyetemen tüntették ki a sporttevékenységük erkölcsi értékének elismeréseként. A Ferrarit 1991-től 2014 őszéig irányító Luca di Montezemolo a díjátadón ezúttal sem feledkezett meg a versenyzőről, akinek a márka is köszönheti sikereit.

    „Michael Schumacher egy nagy bajnok, egy harcos, aki sosem fogja föladni, és aki emiatt élete legnehezebb kihívását is sikerrel fogja teljesíteni. Látom az embert, aki a sérülései után vissza akar térni az életbe, és meggyőződésem, hogy az önök tapsa neki is jól esne” – mondta az ünnepségen a Ferrari korábbi elnöke.

    Az Olaszországban futballozó Miroslav Klose Schumachernek ajánlotta díját. „Én több alkalommal is találkoztam Michael Schumacherrel. Gyakran látogatott el a német válogatott edzőtáborába. Öt perc is elég volt vele ahhoz, hogy lássuk, mennyire nagyszerű ember. Nem találom a szavakat annak kapcsán, ami vele történt, és csak annyit mondhatok: légy erős, ne add fel, Michael!”

    Montezemolo szinte minden nyilvános fellépése során tesz említést egykori versenyzőjéről (igaz legutóbbi kijelentése kisebb hullámot kavart…), és mindig elmondja, mennyire fontos szerepet játszott a német az ő sikereiben is. A német RTL televíziónak nemrég ismét ezt hangsúlyozta. „Michael a Ferrari számára és számomra, a mi életünk szempontjából is alapvető fontosságú személy volt. Hihetetlen személyiség, aki mindig a csapatért dolgozott, egy olyan ember, aki még a legnehezebb pillanatokban is igazi csapatjátékos volt. A Ferrari történetében több versenyt senki sem tudott nyerni nála. Egyszerűen egyedülálló volt.”

    „Borzalmas a jelenlegi helyzetében látni őt. Már nem tudod, mit kéne tenned. Én próbálok a számtalan nagyszerű pillanatra gondolni, amit együtt éltünk át. Mindig egy kivételes versenyzőként, emberként és barátként gondolok rá. Csodálom a családja erejét és bátorságát, Corinna és a gyerekek mindenben segítik Michaelt. Szívemből remélem, hogy hamarosan újra jó híreket hallhatunk róla” – fogalmazott az olasz.

     Forrás: M4Sport

    Kapcsolodó cikkek

    Hamilton az élen Mindkét pénteki edzésen Hamilton végzett az élen. Lewis Hamilton Szürke időben, szemerkélő esőben kezdődött a Forma-1-es Amerikai Nagydíj e...
    Hamiltoné a pole Lewis Hamilton először szerzett pole pozíciót Szuzukában. Lewis Hamilton Védőháló nélkül – lett az alcíme a Japán Nagydíj időmérő edzésének...
    A leggyorsabb Hamilton Csak fél szabadedzést rendeztek Japánban délután, ám a heves esőzés azt is értékelhetetlenné tette. Lewis Hamilton legalább elkönyvelhetett egy napi s...

    Nincs komment

    Legyél Te az első hozzászóló!

    Vélemény, hozzászólás?

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás