Montezemolo bízik a Ferrari új fejlesztéseiben

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke bízik abban, hogy Maranelloból egy olyan versenygép kerül ki hamarosan, ami versenyképesebb, mint volt eddig idén.
Montezemolo elmondása szerint eddig a lehetõ legjobb ütemben tudtak haladni.



Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke bízik abban, hogy Maranelloból egy olyan versenygép kerül ki hamarosan, ami versenyképesebb, mint volt eddig idén.
Montezemolo elmondása szerint eddig a lehetõ legjobb ütemben tudtak haladni.

A Scuderia Ferrari nem panaszkodhat, hiszen a második helyen áll a konstruktõri táblázaton, valamint Fernando Alonso és Felipe Massa sincs messze a világbajnokság éllovasától, a mclaren-es Jenson Button-tól.

Az olaszok is egy nagyobb, új aerodinamikai csomaggal készülnek az idei elsõ európai hétvégére, mely Barcelonában kerül megrendezésre a jövõ hétvégén.

Luca di Montezemolo

Természetesen igen, bízok bennük. Egy nagyon komoly fejlesztési tervvel rendelkezünk. Egyelõre minden a legnagyobb rendben van, tudjuk tartani. Tavaly módosítanunk kellett rajta, mivel nem úgy sikerültek a dolgaink, ahogy azt elõzetesen elterveztük.

Most minden tiszta és egyértelmû, így ez nem okoz problémát. Az autónk versenyképes és erõs, de nem állhatunk meg ezen a szinten. Folytatjuk az utunkat. 

Forrás:F1-Live

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás