Milyen válaszokat talált a Ferrari?

Talált pár magyarázatot a Ferrari csapata az Ausztrál Nagydíjon nyújtott gyenge teljesítményére, ám Sebastian Vettelék ígérni már semmit sem mernek a folytatásra.

A Ferrari arcán csattant a 2019-es szezon első nagy pofonja. Azok után, hogy a téli teszteket uralták, autójuk az idénynyitó helyszínén köszönőviszonyban sem volt a barcelonai önmagával, és sem a pole pozícióért, sem a győzelemért nem tudtak harcba szállni vele, mi több, vasárnap még a dobogóról is lemaradtak. A tanácstalan olasz csapat a futam után visszatért maranellói bázisára, és átfogó elemzésbe kezdett, majd pár nappal a bahreini nagydíjhétvége előtt főnökük, Mattia Binotto a futamelőzetesükben tudatta: rájöttek az okokra, és bizonyos korrekciók után biztosak benne, hogy Szahírban már a valódi formájukat fogják hozni.

„Intenzív napot voltak” – mesélte Sebastian Vettel a két hétvége között elemzésekkel és megbeszélésekkel eltelt időszakukról Bahreinben. „Számomra a meghatározó az, hogy a téli teszteken egy olyan autót vezettem, amivel nagyon elégedett voltam, ami pontosan azt csinálta, amit akartam, és nem tudtam rá panaszkodni. Ausztráliában ez nem volt meg. Találtunk választ bizonyos kérdésekre annak kapcsán, miért voltunk lassúak Melbourne-ben. Hogy ez minden, azt viszont még nem tudjuk. Csak akkor derülne ki, ha a mostani tudásunkkal visszatérnénk Melbourne-be, és összevetnénk magunkat a versenyhétvégén nyújtott teljesítményünkkel. A következő évi versenyig talán nem is kaphatunk végleges választ.”

A tüneteket már Ausztráliában is vázolta a csapat: nem találták a beállításokat, alulkormányzott volt az autó, a lassú és közepes tempójú kanyarokban időt vesztettek, a vezethetőség pedig sosem volt olyan jó, mint Barcelonában. Ez a gumikezelésükre is rányomta bélyegét. „Melbourne-ben mindenütt időt veszítettünk, leszámítva a gyors kanyarokat. Vannak elképzeléseink a beállításokról és a konfigurációról. Vannak számok, melyek alapján alapos okunk van azt hinni, hogy ennél gyorsabbak is lehettünk volna. Hogy pontosan mennyivel, azt nem számszerűsíteném. A Mercedes versenyképesebb volt, mint vártuk, és ez együtt azzal a ténnyel, hogy mi nem voltunk olyan versenyképesek, mint vártuk, megmagyarázza a nagy különbséget” – mondta Vettel.

A kérdés a miért, melynek kapcsán sokféle találgatás napvilágot látott. Miközben elemzők az autó aerodinamikai karakterében vélték megtalálni a választ, a paddockban a vörös autók gyenge vasárnapi végsebessége láttán többen állítják, a motorjukat is drasztikusan visszatekerték a versenyen – az Auto Motor und Sportszerint akár 30-40 lóerővel is.

Mások szerint a csapat a hűtéssel is elszámolta magát: túlzásba vitték a részegységek hőmérsékletének csökkentését. „Mi erős hűtésre állítottuk az autónkat, de a versenyen a jósoltnál három-négy fokkal hűvösebb volt” – magyarázta a Mercedes egyik mérnöke. A Red Bull-os Helmut Marko szintén arról beszélt, hogy ellenfelük a hűtéssel bajlódott, és ezért is esett vissza. Ez alapján nem kizárt, hogy a túlzottan lehűtött turbó nem működött megfelelően, és a belső égésű motort is féltették, ezért tekerték vissza a teljesítményét.

Vettel Marko nyilatkozata kapcsán előbb nevetve megjegyezte: „A verseny után a repülőn sokat nevettünk. Helmut aludt, ezért nem tudom, honnan vette az elemzését…” Azt mégis elismerte, hogy az egyenesekben veszíthettek amiatt, hogy idén a nagyobb leszorítóerőre mentek rá az autójukkal. „Mindenhol veszítettünk, és ebbe az egyenesek is beletartoznak. Nem vonnék le messzemenő következtetéseket ebből. Tavaly nagyon hatékony autónk volt, év végén viszont kicsit kevés volt a leszorítóerőnk, és ezért is voltunk olyan jók az egyenesekben. Az idei autónkkal, amely nagyon gyors a kanyarokban, talán kicsit visszalassultunk az egyenesekben. De nem töltöttünk még annyi időt a pályán, és nem futottunk elég verseny ahhoz, hogy pontos választ tudjunk adni erre.”

Charles Leclerc csapattársa szavait visszhangozva szintén „bizonyos válaszokat” emlegetett, elismerve, hogy talán még mindig nem értenek mindent. „Nem tudom, hogy minden választ megkaptunk-e, de vannak válaszaink. Majd kiderül, hogy ez pályaspecifikus volt-e, vagy valami más, de hiszünk a csomagunkban. Barcelona után többet vártunk ennél, de közben voltak pozitívumok is. Melbourne nem egy mérvadó pálya az autó teljesítménye szempontjából, de ettől még valóban nem voltunk olyan erősek, mint szerettünk volna.”

A monacói kiemelte, alapvető konstrukciós hibát nem tapasztaltak az SF90-es-nél, az aerodinamikai koncepciójukban továbbra is hisznek. „Tudjuk, hogy sok munkánk lesz, de hiszek ebben a csapatban, jó a hangulat, és mindent megteszünk az autó fejlesztéséért. Nem hinném, hogy alapvető gondok lennének a koncepcióval, nagyon is hisszük, hogy csak a finomhangoláson múlik.”

Vettel a folytatást illetően ugyanakkor a történtek miatt már bizonytalanabb. „Szerintem nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ígéreteket tegyünk. Az az igazság, hogy várnunk kell. Könnyű számszerűsíteni, mennyire voltunk lassúak az időmérőn és a versenyen, de hisszük, hogy jobbak lehetünk” – mondta a négyszeres világbajnok.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás