• Okleen sponges
  • Mike Hawthorn

    John Michael Hawthorn (Mexborough, Yorkshire, 1929. április 10. – Guilford, Surrey, 1959. január 22.) brit autóversenyző, a Formula–1 1958-as évadjának világbajnoka.

    A Formula–1

    Hawthorn 1952-ben debütáló futamán rögtön az előkelő negyedik helyen végzett. Az összes brit világbajnok közül övé volt a legjobb bemutatkozás. Az első győzelemre 9 futamot kellett várnia, amikor az 1953-as francia nagydíjon aratott győzelmet. Hawthorn 1955-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, annak ellenére, hogy szerepet játszott abban a borzalmas katasztrófában, melyben 82 néző halt meg. 1958-ban megnyerte a forma 1 világbajnokságot. Világbajnoki címét nagy részben Stirling Mossnak köszönheti, hisz Hawthornak csak egy győzelme volt, míg Mossnak három. A portugál nagydíjon Hawthornt kizárták, de Moss közbenjárásának nyomán mégis visszakapta második helyét illetve az azzal járó pontokat. Ezek a pontok járultak hozzá ahhoz, hogy egy hajszállal Moss előtt végzett az összesítésben. A bajnoki címe után azonnal bejelentette visszavonulását.

    Halála

    A siker után a dolgok tragikus fordulatot vettek. 1959. január 22-én Hawthorn egy autóbalestben az A3 Guildford úton életét vesztette. A baleset okai máig tisztázatlanok. A rossz időjárás, a nagy sebesség mind szerepett játszhattak a tragédiában. Hawthorn Jaguárja, melynek beceneve a “Merceater” volt, Rob Walker Mercedes SL 300-asa mögött haladt az úton. Hawthorn még mindig versenylázban égett, ezért meg akarta előzni Walkert. Ez okozta a tragikus kimenetelű balesetet. Farnham-ban, ahol haláláig élt egy utcát neveztek el róla.

    Életrajzi adatai
    Nemzetisége brit brit
    Pályafutása
    Kategória Formula–1-es világbajnokság
    Aktív évei 1952 – 1958
    Csapata LD Hawthorn, AHM Bryde, Ferrari, Vanwall, BRM
    Nagydíjak száma 47
    Világbajnoki címek 1 (1958 (Ferrari))
    Győzelmek 3
    Dobogós helyezések 17
    Első rajtkockák 4
    Leggyorsabb körökÖsszes pont: 6122,64
    Első nagydíj belga 1952 Belga Nagydíj
    Első győzelem francia 1953 Francia Nagydíj
    Legutolsó győzelem francia 1958 Francia Nagydíj
    Legutolsó nagydíj marokkó 1958 Marokkói Nagydíj

    Nincs komment

    Legyél Te az első hozzászóló!

    Vélemény, hozzászólás?

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás