Mégsem vett részvényeket a Ferrari az F1-ből

A múlt héten megjelenő hírekkel ellentétben nem vásárolt részesedést a Forma–1-ben a Ferrari. Mégis a sportág részvényese lett.

ferrarilepel

Olasz lapok a márka hivatalos éves jelentéséből derítették ki, hogy a Ferrari februárban az F1 hivatalos részvényesévé vált. Akkor arról szóltak a hírek, hogy az olaszok a mezőnyből elsőként mondtak igent a Liberty Mediának, s vásároltak azon részvényekből, melyeket külön az istállók számára tartott fenn az amerikai tulajdonos. Most kiderült, teljesen másról van szó.

Az F1 többségi tulajdonosa összesen 19 millió részvényt tartott fenn a 10 csapat számára, melyek értéke 400 millió dollár. Felkínálták nekik a lehetőséget, hogy január végéig kedvezményesen juthatnak hozzá a sportági részvényekhez, ám azok nem mutattak nagy érdeklődést iránta. Egyszerű ok miatt: a Liberty csupán „megfigyelői” státuszt biztosított volna számukra az F1 szabályalkotói testületében, így sem a szabályok, sem a pénzelosztási rendszer alakításába nem lett volna közvetlen beleszólásuk. Ilyen feltételek mellett pedig túl vakmerő lépés lett volna a részükről vásárlással hosszú távra elkötelezni magukat a kategória mellett.

Az élcsapatok ugyan nem zárkóztak el a résztulajdonossá válás lehetőségétől, többször is pedzegették, annak feltételein módosítanának – nagyobb hatalmat szeretnének. Az aktuális Concorde-egyezmény 2020-ig érvényes, az újbóli megállapodás előtt pedig tárgyalási pozíciójukat csak gyengítené, ha túl olcsón adnák a bőrüket, és élnének az amerikaiak ajánlatával.

Már csak ezért is tűnt meglepőnek a hír, miszerint a Ferrari februárban mégis igent mondott Chase Careyéknek, és részvényeket vásárolt. Mint kiderült, nem is tette. A Ferrari valójában alanyi jogon, közvetve, hosszabb távú érdekeinek nem ellentmondva vált az F1 résztulajdonosává.

A márka még évekkel ezelőtt kicsi tulajdonrészt kapott az F1 anyacégében, a Delta Topcóban azért cserébe, hogy 2020-ig elkötelezte magát a sorozat mellett. Miután a Liberty Media 100%-ban felvásárolta a Delta Topcót, a cégben érdekelt valamennyi részvényest, köztük a Ferrarit is arról biztosította, hogy az adásvétel lezárulta után új, libertys részvényeket és készpénzt kapnak korábbi résztulajdonukért cserébe. A Ferrari tehát ezáltal közvetetten vált sportági részvényessé, miközben arról továbbra sem döntött, a csapatok számára felkínált lehetőséggel is él-e, s további részvényeket is vásárol. Ennek kapcsán alighanem riválisaival azonos álláspontra fog helyezkedni.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás