Megérkezett a Ferrari: Vettel hajszállal Leclerc előtt Bahreinben

Sebastian Vettel egy nem tökéletes körrel is átvette a vezetést Charles Leclerc-től, a Ferrari fölénye viszont alig csökkent a bahreini éjszakában.

Felkapcsolták a reflektorokat a bahreini pálya körül, a lemenő nap eltűnésével pedig egyből 19 Celsius-fokot hűlt az aszfalt hőmérséklete, az első tréningen tapasztalttól teljesen eltérő feltételeket teremtve ezzel. A három közül emiatt a második gyakorláson van a legnagyobb hangsúly, ennek ellenére a csapatok kissé álmoskásan kezdték meg a munkát második másfél órában.

Ha Kimi Räikkönen is álmos volt, a boxból kijövet garantáltan hamar felébredt. Alfa Romeója hátulja a 3-as kanyarból kigyorsítva meglódult, így egy negyedóra sem telt el, máris láthattuk az első megpördülést. A rutinos finnt alighanem az tréfálta meg, ami idén már sokakat: a hátsó gumik kerékmelegítőjét a korábbi 100 helyett 2019-ben csak 80 Celsius-fokon lehet használni, így az abroncsok még túl hidegek lehettek.

Az első etapra pár kivételtől eltekintve a mezőny tagjainak többsége a közepes gumikon érkezett. Az élmezőnyből a délutánt nyerő Charles Leclerc állt az élre egy Sebastian Vettelénél 0,4 másodperccel jobb, 1:30,203-es körrel, ám Valtteri Bottas nem sokkal később 1:30,124-re javított. Mögéjük a csapattársánál 0,150 másodperccel lassabb Lewis Hamilton zárkózott föl, és Vettel elé még Max Verstappen is befurakodott egy 1:30,295-es körrel.

Az első sárgagumis pengeváltás után aztán kezdődött a komolyabb játék. Elsőként a Ferrarikra került föl a lágy Pirelli, és gyors egymásutánjában meg is született a hétvége első 1:30-on és 1:29-en belüli eredménye is. Előbbit Leclerc, utóbbit Vettel jegyezte. Bár a monacói az első szektorban még 6 századdal jobb volt csapattársánál, a másik két szektorban időt veszített (a 2.-ban 0,1-et, a 3.-ban 0,06-ot), így az új legjobb idő a négyszeres bajnoké lett 1:28,942 másodperccel. Vettel ezzel másodpercen belülre került tavalyi önmagához képest: akkor 1:27,959-es eredménnyel lett övé a pole.

A hiába a villanyfény, a Mercedesek az első edzés után most sem tudták tartani a lépést a vörös gépekkel. Hamiltonnak ugyan most először összejött egy Bottasénál jobb idő, 1:29,449 másodperces ideje így is fél másodperccel elmaradt Vettelétől. Bottas már 0,6-re volt. Hozzá kell tenni, egyikük sem futott teljesen tiszta kört. A finn elsőre le is mondott a repülőköréről, mivel az egyik Ferrari poroszkálása miatt időt veszített, így egy újabb hűtőkört kellett teljesítenie, mielőtt újra a gázra lépett.

A második szabadedzéseken általában ezen a ponton szokott elérkezni a hosszú etapok időszaka, ám Bahrein ebben is másnak bizonyult. A Ferrarik az edzésidő felének lejárta után friss lágy gumikat kaptak, és nekirugaszkodtak egy második gyorskörnek is. Tekintve, hogy a harmadik szabadedzésen már nem lesz módjuk villanyfénynél gyakorolni az időmérőre, lépésük érthető (mégis meglepő) volt. Úgy meg pláne, hogy időközben tovább csökkent a pálya hőmérséklete, 30-ról 28 fokra, és hasonlóra lehet számítani szombaton a Q3-ban is.

Vettelék tehát az időmérős hajrá idősávjában is tesztelték az SF90-es tempóját, és sikerült is tovább növelniük az előnyüket. Vettel annak ellenére 1:28,846-ra javított, hogy az utolsó kanyarban teljesen kisodródott a bukótérbe; Leclerc pedig 35 ezredre zárkózott föl hozzá. Hamilton hátránya ezzel 6 tizedre nőtt.

Ha az első edzés alapján a Ferrari fölénye nem is jött meglepetésként, ami a Mercedes mögött jött, az már kicsit meglepő volt: az 5. helyre Nico Hülkenberg zárkózott föl a Renault-val. A német 1,2 másodpercet vert Daniel Ricciardóra, végsebessége nagyon meggyőző volt mindhárom szektorban, 1:29,669 másodperces ideje pedig csak egy tizeddel maradt el Bottasétól.

Az enstone-iak ezzel elmondhatták, legyőzték a Red Bullt. Verstappen 56 ezreddel futott rosszabb időt Hülkenbergnél, igaz, autójában volt ennél több is, hiszen a legjobb körében az első szektorban időt veszített a holland önmagához képest.

Pierre Gasly köre még rosszabbul sikerült, nem jutott 1:30-on belülre, és a top 10-ből is kiszorult. Bejutott viszont Kevin Magnussen, Lando Norris, Romain Grosjean és Danyiil Kvjat, akiket kevesebb mint 1 tizedmásodperc választott el egymástól, bizonyítva, hogy a középmezőnyben ismét nüánszok dönthetnek majd a helyezésekről.

A sűrűjéből egyedül egy Alfa Romeo hiányzott. Ennek oka: Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi autója is az emelőn pihent a garázsban, miután egyszerre mindkettőnél vízszivárgás lépett föl. A finn 6, az olasz 4 körnél torpant meg, és bár Giovinazzi utóbb még futott hat kört, így is dobhatták ki a kukába a hétvége egyetlen reprezentatív edzését…

A Mercedes már javában a hosszú etapját teljesítette a piros gumikon, amikor a Ferrari a rendhagyó programja miatt jókora késéssel nekivágott a sok üzemanyagos menetének. Hamilton már át is váltott közepes Pirellire, amikor Vettelék a lágyon megkezdték a munkát, ám a német menete rosszul indult: megpördült a 3-as kanyarban. A 2-es kanyarban agresszíven hajtott át a csúcsponton lévő kerékvetőn, és ez éppen annyira dobta meg az autóját, a külső kerékvetőhöz érve a Ferrari hátulja meginduljon. Verstappen tavalyi időmérős esetével ellentétben ő még a pálya szélén meg tudott állni, így gépe nem sérült, a gumiszettje viszont nem maradt egészséges. Nem sokkal később át is váltott a közepes típusra.

Meleg pillanata egyébként riválisának, Hamiltonnak is volt. Ő az egyes kanyarban ijedt meg, amikor látta, hogy mögötte Danyiil Kvjat vészesen közel kerül hozzá. Meg is kérdezte mérnökét: „Ki volt ez?” Majd miután kiderült, az orosz kétes értékű becenevére utalva megjegyezte: „Majdnem megtorpedózott…”

A napot végül ő és Vettel is ép autóval zárta, ám kettejük közül ezúttal a ferraris lehet az elégedettebb. Az elmúlt hetek történései után ugyan biztosan állítani már semmit sem lehet, a maranellóiak Bahreinben eddig azt az arcukat mutatták, amivel a téli tesztek alatt ismerkedtünk meg, és az ausztráliai kisiklás után elvégzett „korrekciók” eddig hatásosnak tűnnek.

A végső bizonyítékot viszont a szombatnak és az időmérő edzésnek kell felmutatnia erre, melyen nem csak a Ferrari többiekhez viszonyított teljesítményét, de a most egymástól csak századokra lévő Vettel és Leclerc házi párharcát is érdekes lesz figyelni, akárcsak azt, Bottas sakkban tudja-e tartani Hamiltont a folytatásban.

A kvalifikációt 15:45-ös műsorkezdéssel az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!

Bahreini Nagydíj, 2. szabadedzés – végeredmény:

  Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:28,846   32
2. Charles Leclerc Ferrari 1:28,881 +0,035 32
3. Lewis Hamilton  Mercedes 1:29,449 +0,603 33
4. Valtteri Bottas Mercedes 1:29,557 +0,711 36
5. Nico Hülkenberg Renault 1:29,669 +0,823 32
6. Max Verstappen Red Bull-Honda 1:29,725 +0,879 34
7. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:30,000 +1,154 33
8. Lando Norris McLaren-Renault 1:30,017 +1,171 25
9. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:30,068 +1,222 34
10. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda 1:30,093 +1,247 36
11. Carlos Sainz McLaren-Renault 1:30,192 +1,346 33
12. Pierre Gasly Red Bull-Honda 1:30,429 +1,583 31
13. Alexander Albon Toro Rosso-Honda 1:30,458 +1,612 36
14. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:30,716 +1,870 32
15. Daniel Ricciardo Renault 1:30,848 +2,002 30
16. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:31,088 +2,242 6
17. Lando Norris McLaren-Renault 1:31,129 +2,283 31
18. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:31,144 +2,298 10
19. George Russell Williams-Mercedes 1:31,904 +3,058 32
20. Robert Kubica Williams-Mercedes 1:32,932 +4,086 37

 

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás