Massa menedzsmentje cáfolta, hogy már megegyeztek a Williamsszel

massa1Felipe Massa menedzsmentje cáfolta a brazil médiában szárnyra kelt híreket, miszerint a Ferrari versenyzője már alá is írta öt évre szóló szerződését a Williams istállóval.

Noha Felipe Massa Indiában elismerte, hogy tárgyalásokat folytat a Williamsszel, s a csapat is megerősítette, szívesen látnák soraikban a rutinos brazilt, menedzsmentje cáfolta, hogy máris megállapodást kötöttek volna a grove-iakkal. Mint ismert, a héten egy brazil lap arról számolt be, hogy Massa már alá is írt a patinás brit alakulattal, mégpedig nem kevesebb mint öt évre.

Az O Estado de S.Paulo című lap viszont úgy értesült, egyelőre semmi sem biztos még Massa jövőjével kapcsolatban. Cikkükben a Massa menedzsmentjébe tartozó Alessandro Aluni Bravit is idézik. „Felipe már elmondta, hogy jó választás lenne számára a Williams 2014-re, de még semmi sem biztos. Először is: manapság ki írna alá ötéves szerződést a Forma–1-ben? Sebastian két szezonnal hosszabbított, Lewis háromra kötelezte el magát a Mercedeshez. Ez a lap viszont mindenféle valós információ nélkül írta meg cikkét. A Williams csupán az egyik tárgyaló partnerünk, mellette kapcsolatban állunk a Lotusszal, a Force Indiával és a Sauberrel is. De a szerződés részleteiről, valamint a csapatokkal való kapcsolatunkról nem beszélhetünk” – mondta Bravi.

 

Forrás: Híradó.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás