Massa elfogadta Alonso bocsánatkérését

Felipe Massa keserû szájízzel nyugtázta, hogy az esõgumik okozta vibráció miatt kikapott Fernando Alonsótól az Európa GP hajrájában, de megbocsátott a spanyol verseny utáni szidalmaiért.

Felipe Massa elfogadta Fernando Alonso bocsánatkérését, és lezártnak tekinti azt a vitát, amit a TV-kamerák elõtt folytatott riválisával az Európa Nagydíj leintése után.

A Ferrari versenyzõje öt körrel a leintés elõtt vesztette el a gyõzelmet, amikor Alonso a pályára zûduló esõt kihasználva parázs csatában megelõzte õt, miután autóik összekoccantak.

A világbajnok a versenyt követõen azzal vádolta meg Massát, hogy szándékosan kormányozta neki a Ferrarit a McLarennek, ami a visszajátszások tûkrében megalapozatlan, és a gyõzelem fényében pedig felesleges vádaskodásnak tûnt. Massa hevesen visszaszólt a spanyolnak, aki azonban perceken belûl bocsánatot kért, amit a sajtótájékoztatón megismételt.

A brazil ezt elfogadta, és kijelentette: "Ami a Fernandóval való társalgást illeti, kissé mérges voltam, de késõbb bocsánatot kért, és ezzel lezártnak tekintem az ûgyet. Jó, hogy elnézést kért, mivel tudja, hogy nem volt igaza. Nagyon meglepett, hogy azt mondta, szándékosan mentem neki. Sohasem tennék ilyesmit."

A két versenyzõ nem elõször keveredett összetûzésbe az idén. A Spanyol Nagydíj rajtjánál kiszorítósdit játszottak, amibõl Alonso kerûlt ki vesztesen, most pénteken pedig a címvédõ zokon vette, hogy az egyik szabadedzésen Massa feltartotta, és cserébe õ is ugyanezt tette vele.

Massa kifejtette: "Akárcsak a barcelonai, a mai eset is teljesen szokványos incidens volt. Ha õ mérges, az nem az én problémám. Senkivel sincs gondom, csak versenyzek, és betartom a szabályokat. Ha pedig valaki olyasmivel vádol, amit nem követtem el, annak nem örûlök. Szerintem ez normális."

A teljes cikk az a5.hu oldalán olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás