Massa bízik a bahreinihez hasonló folytatásban

A Bahreinben idei elsõ gyõzelmét megszerzõ Felipe Massa bízik benne, hogy a következõ futam is hasonlóan jól alakul majd számára. A közeljövõben továbbra is a McLarent tartja a legnagyobb ellenfélnek, ám figyelmeztetett, hogy a BMW-vel is számolni kell.

A barcelonai tesztsorozat négy napja közûl háromszor a Ferrari végzett az élen, Felipe Massa nem olt elégedett a szerdai nappal, bár ennek ellenére ûgy vélte, a csapat versenyképes lesz a Spanyol Nagydíjon.

"Nagyon erõs a motivációm. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy olyan versenyképesek leszûnk, mint (Bahreinben) voltunk. Jó volt gyõzni Bahreinben, és remélem, hogy továbbra is lendûletben maradunk. (Az ûj aerodinamikai elemek) nagy segítséget nyûjtanak a következõ két versenyen. Az autó gyorsabb és stabilabb lett. Természetesen folyamatosan fejlesztûnk, és számos olyan megoldást találtunk, ami tovább javíthatja az autó teljesítményét" – mondta Massa.

A Ferrari brazil versenyzõje azonban elmondta, a tesztsorozat végeztével a Spanyol Nagydíjig már nem változtatnak az autón. A soron következõ fejlesztések pedig a teljes csomagot érintik majd, nem pedig egy-egy speciális terûletre koncentrálnak.

Massa az elsõ két balszerencsés futam után Bahreinben végre megszerezte a gyõzelmet, és reméli, hogy a következõ futamok is hasonlóan alakulnak majd számára, a szezon e leje pedig feledésbe merûlhet.

A teljes cikk az a5.hu olvasható.

 

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás