Massa a leggyorsabb Indiában

Míg az Indiai Nagydíj első edzésén Lewis Hamilton végzett az első helyen egy szabálytalan körrel, az azóta megbüntetett mclarenes a délutáni gyakorláson már jelentős hátrányban volt Vettelhez és a két ferrarishoz képest.

Az olasz csapat egyébként tovább kísérletezett az új, az időnként az aszfaltig konyuló első szárnnyal, maga Massa pedig igen keményen nyomta, jó néhányszor a pályán kívül is járt, de a 1:25,7-es ideje több mint egy másodperccel jobb is lett Hamilton délelőtti csúcsánál.

Az edzés nagy részében amúgy Sebastian Vettel állt az élen, a bajnok végül 88 ezreddel kapott ki a braziltól, míg Fernando Alonso kéttizedet kapott csapattársától.

Mögöttük már nagyobb volt a lemaradás, Hamilton és Mark Webber még befért egy másodpercen belülre, de a 6. Jenson Button már ennél többet kapott. A top10-be befért még mindkét Force India, a renault-s Bruno Senna, valamint Sebastien Buemi a Toro Rossóval.

A délután sem telt el incidens nélkül, a továbbra is poros pályán soka hibáztak kisebbeket, a virgines Jerome D’Ambrosio azonban össze is törte az autót, amikor a 11-es kanyar kijáratánál szerencsétlenül dobta meg a rázókő. A belgának nem esett baja, de az autó hátulját csúnyán lebontotta.

A délelőtt motorhiba miatt félreálló Pastor Maldonado szenvedései is folytatódtak, ő a második edzés elején a kavicságyban feneklett meg, de a Williamst visszaszállították a bokszutcába így később még folytathatta a körözést.

Bár az edzésprogramokat nem ismerhetjük, az új pályán pedig a szokásosnál is nehezebb összevetni, hogy ki mit és miért csinál, azért feltűnő a Mercedes lassúsága. Michael Schumacher esetében még érthető valamelyest, a hétszeres bajnok az edzés nagy részét a garázsban töltötte, egy műszaki hibát javítottak nála, Nico Rosberg azonban eleget körözött, mégis csak a 19. idővel zárt.

Az Indiai Nagydíj időmérő edzése holnap délelőtt fél 11-kor kezdődik.

Indiai Nagydíj – 2. szabadedzés végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Felipe Massa Ferrari 1’25.706 33
2 Sebastian Vettel Red Bull 1’25.794 34
3 Fernando Alonso Ferrari 1’25.930 34
4 Lewis Hamilton McLaren 1’26.454 26
5 Mark Webber Red Bull 1’26.500 30
6 Jenson Button McLaren 1’26.714 28
7 Adrian Sutil Force India 1’27.316 34
8 Bruno Senna Renault 1’27.498 36
9 Paul di Resta Force India 1’27.853 35
10 Sébastien Buemi Toro Rosso 1’27.868 35
11 Vitaly Petrov Renault 1’27.890 37
12 Kamui Kobayashi Sauber 1’28.050 34
13 Sergio Perez Sauber 1’28.289 36
14 Jaime Alguersuari Toro Rosso 1’28.552 31
15 Rubens Barrichello Williams 1’28.691 29
16 Pastor Maldonado Williams 1’28.708 24
17 Jarno Trulli Lotus 1’29.332 39
18 Heikki Kovalainen Lotus 1’30.241 40
19 Nico Rosberg Mercedes-Benz 1’31.098 38
20 Timo Glock Virgin 1’31.469 32
21 Michael Schumacher Mercedes-Benz 1’31.804 28
22 Jérome d’Ambrosio Virgin 1’32.593 12
23 Daniel Ricciardo HRT 1’32.768 33
24 Narain Karthikeyan HRT 1’32.824 33

 

Forrás: vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás