Leclerc: Vettel távozása óta más a hangulat a Ferrarinál

Sok minden változott Sebastian Vettel távozása óta a Ferrarinál Charles Leclerc szerint. Volt csapattársa szenvedéséről és a vörösök helyzetéről is beszélt a monacói.

Öt éven keresztül próbált a csúcsra érni a Ferrari Sebastian Vettellel, mígnem az utolsó, hatodik közös szezonjuknak már a rajtja előtt úgy döntöttek, megválnak a némettől. A csapat azóta a filozófiáján és céljain is módosított, a Vettel örökébe pedig Charles Leclerc lépett, aki már harmadik éve erősíti őket.

A monacói Barcelonában a német RTL-nek adott interjúban elmondta, jelentősen változott a csapaton belüli hangulat Vettel távozása óta.

„Más lett. Ami Carlost (Sainz) illeti, én még jól emlékszem, milyen érzés ez most neki. El lehet képzelni, hogy az első évében mennyire motivált és boldog lehet minden miatt. A hangulat megváltozott egy kicsit a csapatnál”

– utalt arra, hogy Vettellel némi fásultság és csalódottság volt érezhető a korábbi sikertelenségek miatt, miközben most elmondása szerint Maranellóba visszatért a humor is.

Leclerc a Sainzcal való közös munkáról elmondta: „Kölcsönösen hajtjuk egymást, a szezon előtt sok időt töltöttünk együtt Maranellóban, és próbáljuk a helyes irányba terelni csapatot. Eddig ez egy nagyon konstruktív együttműködés. Közben viszont ott van a versenyszellem is közöttünk. Minden versenyző nyerni akar, Carlos is és én is. Megosztjuk egymással az információkat, de az autóban a célunk a másik legyőzése.”

Miközben a Scuderia új lendületet kapott, Vettel továbbra is küszködik, csak most már új csapatánál, az Aston Martinnál, akik pechjére éppen az érkezése évében fordultak lejtmenetbe. Leclerc nem kívánt túl sokat mondani volt kollégája múlt évi mélyrepüléséről.

„Nem tudom megmondani, mi siklott félre Sebastiannál tavaly. Csak remélem, hogy idén jó szezonja lesz, mert ő egy nagyszerű fickó, aki nagyon keményen dolgozik.”

Ez persze a Ferrarira is igaz, és az ő munkájuknak idén kezd is megmutatkozni a hatása, hiszen a McLarennel csatáznak a konstruktőri harmadik helyért. Leclerc ennek kapcsán azért csak mértékkel bizakodó.

„Fájdalmas, hogy még mindig nehézséget okoz számunkra a dobogóra jutni és a győzelmekért harcolni. Tavaly óta javultunk. de még mindig nem ott tartunk, ahol lenni szeretnénk, nem kerültünk vissza az élmezőnybe. Ha 2020-hoz viszonyítunk, az első versenyeink pozitívak voltak.”

A kétszeres futamgyőztes ugyanakkor türelmes, mivel tudja, nem idén kell nagyot alkotniuk, hanem a nagy szabályváltozások első évében. „2022 minden csapat számára remek lehetőség arra, hogy újrakezdje. Az autók teljesen mások lesznek, alig lehet továbbvinni valamit ebből az évből. Azok a csapatok lesznek a legjobb helyzetben, akik idén a legjobban dolgoznak az új autó fejlesztésén. Ez egy nagy lehetőség számunkra az élre való visszatérésre. Mi már 2022-re fókuszálunk, ez élvez nálunk elsőbbséget, mivel idén nem lesznek csodák. A következő év egy nagy lehetőség” – állapította meg.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás