Leclerc hitte, maga mögött tarthatja Bottast

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc elárulta, bízott benne, hogy maga mögött tudja tartani Valtteri Bottast, miután leelőzte őt a Bahreini Nagydíj első körében, az edzésnapon ugyanis nem tűnt meggyőzőnek a finn futamtempója.

Miután ismét megvillant az időmérőn, Leclerc a második sorból vághatott neki a bahreini versenynek, a Mercedes finn pilótája mellől. A monacói aztán az indulásnál is odatette magát: az első kör végén már a harmadik helyen állt Max Verstappen és Lewis Hamilton mögött. Pozícióját azonban nem tudta túl sokáig megtartani…

Bottas a hatodik körben vette vissza a harmadik helyezést (az első kör végén pályára küldték a biztonsági autót, tehát jó ideig nem próbálkozhatott előzéssel) riválisától, aki a futam elején még bízott abban, ott maradhat a Mercedes pilótája előtt.

„Sikerült megelőznöm, anélkül hogy ostoba kockázatot vállaltam volna” – kezdte a monacói, aki még a hétvége előtt ígérte meg, óvatosabb, de legalábbis megfontoltabb lesz az első körökben, miután tavaly többször balesetbe keveredett (például Bahreinben is a második versenyen), ezzel pedig fontos pontokat bukott ő és csapata is.

„A versenyzők a futam előtt mindig megpróbálják elképzelni, kikkel küzdhetnek majd, megválogatják, melyek azok a harcok, amikbe belemennek, és melyek azok, amik nem. Valtteri kissé kérdőjeles volt, mert a második szabadedzésen nem volt annyira versenyképes, mint amire korábban számítottunk. Szóval reménykedtünk benne, hogy talán magunk mögött tarthatjuk majd, ami viszont a verseny során nem történt meg” – magyarázta.

Noha végül nem tudta tartani Bottast, sőt később a mclarenes Lando Norris és a mezőny végéről érkező Sergio Pérez is lehagyta, tehát „csak” hatodik lett, Leclerc elégedett volt a Ferrari teljesítményével és a csapat által elért fejlődéssel, mind magát az autót, mind pedig az erőforrást illetően.

„Ha megnézem, hol voltunk tavaly ugyanezen a helyszínen, akkor azt hiszem, jó előrelépést sikerült tennünk. Az ember mindig nagyon gyorsan akar harcba szállni a győzelemért, de reálisan nézve remek munkát végeztünk, hogy ezt a felzárkózást végrehajthassuk, és most közelebb lehessünk legalább a McLarenhez, és velük harcolhassunk a versenyeken. Lássuk hát, mi történik majd a következő futamon, Imolában” – zárta gondolatát.

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás