Kivár a felújítással a Hungaroring

A Hungaroringen nagyon számítanak a Magyar Nagydíj szerződésének 2021-ig tartó meghosszabbítására, de a hosszabb távú jövőt bebiztosító átépítéseket csak a megegyezés után kezdik el.

 

Még tavaly jelentették be, hogy a Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke, Gerstl Péter Abu-Dzabiban tárgyalt Bernie Ecclestone-nal. A megbeszélés a Magyar Nagydíj jövőjét, a jelenleg érvényben lévő, 2016-ig szóló rendezési szerződés meghosszabbítását célozta. A találkozó eredményesen zárult, Ecclestone biztosította Gerstl Pétert a szerződés meghosszabbításáról a 2017 és 2021 közötti újabb öt esztendőre, azonban a szerződés meghosszabbítása kapcsán a Hungaroring pályacsíkjának megváltoztatása és teljes újraaszfaltozása a legfontosabb, az összes bukótér végleges aszfaltozására is sor kerülhet, és folyamatosan modernizálhatják a nézőtéri területet a Hungaroringen.

A pálya most egy Gerstl Péterrel készített interjúban adott számot a helyzetről és a további lépésekről, tervekről.

Hogy áll a Hungaroring átépítése?
Gerstl Péter: Lépésről lépésre haladunk. Három lépcsőfokot kell megtennünk. Az első, és talán legfontosabb, hogy minél hamarabb aláírjuk az újabb öt esztendőre, tehát 2017-től 2021-ig szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal. Addig semmi ért elme átépítenünk a pályát, hiszen 2016-ig érvényes szerződésünk van a futamok megrendezésére, s annak mindenben eleget teszünk. Mindezt egyébként a fentebb beidézett, tavaly november elején kiadott sajtóközleményünk is pontosan tartalmazza. De nézzük, miről is van szó. Bernie Ecclestone tavaly novemberben Abu-Dzabiban biztosított a 2016-ban lejáró szerződés meghosszabbításáról. Aztán pedig, megkezdődhetnek a tárgyalások a Magyar Kormány és Bernie Ecclestone további egyeztetései annak érdekében, hogy 2013-ban, tehát idén a Magyar Nagydíj meghosszabbítását rögzítő szerződés aláírásra kerülhessen. Egyik félben sincs jogunk s okunk kételkedni. És ez a lényeg. Dolgozunk tovább.

A tavaly novemberi közlemény azt is tartalmazta, hogy a munkálatok az idei Magyar Nagydíj után kezdődhetnek
G.P.: Erről van szó, nincs itt semmilyen ellentmondás. Az újabb öt esztendőre szóló megállapodás aláírását követően jöhetnek a továbbiak, a további, 2017-től számítandó feladatok, fel tételek. Hangsúlyozom, mindez nem érinti a 2016-ig érvényben lévő kontraktust, mert addig az a házi feladatunk, hogy az FIA által biztonsági okokból előírtaknak eleget tegyünk. Ezt, csakúgy, mint eddig, meg is tesszük majd.

Lesz új Medical Center (orvosi központ)?
G.P.: Igen. A régit már lebontottuk, épül az új, minden követelménynek megfelelő ambulancia. Mi több, a nemzetközi sajtóközpont korszerűsítését is elvégezzük, figyelembe véve az FIA és a FOM előírásait. Magyarország, a Magyar Nagydíj továbbra is a topon marad, közkedvelt, fontos és tradicionális európai versenyszínhelyeként az autós Formula 1-es világbajnokságnak.

Haladjunk tovább. Az imént három lépcsőfokot említett, mi a második, a szerződés hosszabbítását követően?
G.P.: A Hungaroring Sport Zrt. állami többségű vállalat, társaság. Elküldtük a kérelmet az államnak, hogy biztosítson forrást az átépítésre.

Értelmezhetjük ezt úgy, mint a jelenleg folyó stadion-rekonstrukciós beruházásokat?
G.P.: Feltétlenül. Ne feledjük, a szerződés meghosszabbításához és az ehhez szükséges munkálatok elvégzéséhez a Magyar Kormány elvi támogatása biztosított. Az autós Formula 1 Magyar Nagydíj a magas jogdíj és a 2016 utáni átépítés költségei ellenére is nemzetgazdasági szinten folyamatosan jelentős bevételt jelent a költségvetésnek, nem szólva az országimázsról. Ez az egyetlen világverseny, aminek Magyarország immáron közel három évtizede otthont adhat.

Lépjünk a harmadik lépcsőfokra!
G.P.: Ha megvan az újabb, öt esztendőre szóló szerződés, és az állam is biztosítja a szükséges forrásokat, akkor felelősen elgondolkodhatunk azon, mit tudunk megvalósítani. Ismételni tudom önmagam, azon dolgozunk, hogy egy magyar sikertörténet tovább éljen, mindannyiunk – és Magyarország örömére.

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás