Kimi mindig panaszkodik!

kimiMaurizio Arrivabene csapatfőnök szerint nem volt semmi gond Kimi Räikkönen Ferrarijával a Szingapúri Nagydíjon. Megszokta, hogy a finn mindig panaszkodik.

Kimi Räikkönen savanyú képpel állt a szingapúri dobogó harmadik fokán, a finn szerint nem működött igazán jól az autója. “Vegyes érzéseim vannak. Örülök a harmadik helynek, ez ahhoz képest jó eredmény, hogy az elmúlt két napban milyen problémáim voltak az autóval” – mondta a finn.

“Ez csalódás, mert pénteken még úgy éreztem, minden nagyon jól megy. Valamilyen okból kifolyólag már a szombati harmadik szabadedzéstől nehezebb volt irányítani az autót.”

“Az időmérőn sem úgy mentek a dolgok, ahogy szerettem volna, szóval kicsit meg is lepett a harmadik hely. A versenyen esélyem sem volt arra, hogy bármit is kezdjek az első kettővel.”

Räikkönen előző versenye, az Olasz Nagydíj is rosszul sikerült, akkor a rajtot rontotta el, amit a szingapúri hétvége előtt ő maga is elismert. Elsőre technikai hibát gyanított, ilyesmi azonban a csapatfőnök Maurizio Arrivabene szerint Szingapúrban sem volt.

“Á, Kimi folyton panaszkodik” – intézte el Arrivabene tréfásan az ügyet. “Nem volt semmi probléma. Csak a szokásos: amikor beállítják az autót, Seb csendben dolgozik, míg Kimi kiabál, semmi különös.”

Arrivabene nem akarja összehasonlítgatni a pilótáit. “Monzában – a rajtot leszámítva – Kimi nagyon-nagyon erős volt, itt Sebastian volt az. Seb imádja ezt a pályát, különösen erős itt, szóval nem akarom összehasonlítgatni a versenyzőimet. Mindketten ott voltak a dobogón, nekem ennyi elég.”

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás