Kiderült, mikor érkezik az új Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne bejelentette, jövőre a GP2-ben ezüstérmet szerző Antonio Giovinazzi lesz a csapat harmadik számú versenyzője. A vörösök eközben azt is elárulták, mikor mutatják be 2017-es autójukat.

ferrarilepel

A fiatal olaszt már hetekkel ezelőtt szóba hozták a Ferrari pilótaakadémiájával, monzai GP2-es győzelme után ugyanis tesztelhetett a csapat F1-es szimulátorában. Bár később felmerült, mégsem hazai csapatánál, hanem a Mercedesnél készülhet a királykategóriás szereplésre, ma hivatalossá vált, a Ferrari veszi szárnyai alá: jövőre ő lesz a csapat harmadik számú versenyzője.

Szerződtetését maga Sergio Marchionne jelentette be a Ferrari karácsonyi ünnepségén. „Azért választottuk, mert nagyszerű pilóta, de annak is örülök, hogy olasz” – mondta az elnök. „Nem akarjuk Max Verstappen példáját követni, ő ugyanis egyedi” – utalt arra, hogy nem fogják azonnal mélyvízbe dobni védencüket. „Nagyon jó pilóta, ezért lesz itt a fedélzeten, a Ferrarinak pedig szüksége van az olyan fiatal versenyzőkre, akik készek az F1 kihívásaira” – tette hozzá.

Olasz sajtóértesülések szerint Giovinazzi szimulátoros programja januárban kezdődik, a 2017-es szezon során pedig a csapat F1-es autóját is vezetheti majd, mégpedig az évközi tesztek alkalmával (ezt nemrég a csapatvezető, Maurizio Arrivabene is megerősítette).

A 22 éves pilóta 2012 óta versenyez formaautókkal, névjegyét pedig az összes komoly nevelőszériában letette már: 2013-ban a brit Forma–3-ban, 2015-ben pedig az F3-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet, majd a GP2 felé vette az irányt, ahol azonnal a figyelem középpontjába került. Ezt elsősorban agresszív és látványos manővereinek és megsüvegelendő eredményeinek köszönhette, újoncként ugyanis 5 győzelmet szerzett és második lett a bajnokságban.

A vörösök hétfőn azt is elárulták, 2017-es versenyautójukról február 24-én hull le a lepel, sőt a gép az első köreit is ezen a napon teszi majd meg a fioranót tesztpályán (a csapat két forgatási napot is felhasznál a hazai aszfaltcsíkon való gyakorláshoz). Az autó végleges elnevezését még nem ismertették, projektjük egyelőre a 668-as kódjelet viseli.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás