Juan Manuel Fangio

Juan Manuel Fangio [xwan maˈnwel ˈfaŋxjo] (Balcarce, 1911. június 24. – Buenos Aires, 1995. július 17.) legendás argentin autóversenyző, akit szülőhazájában még most is egyszerűen csak Mesternek hívják. Ő uralta a Formula–1 történetének első évtizedét.

A Formula–1 hivatalos weboldala szerint sokan a legnagyszerűbb versenyzőnek tartják az összes Formula–1-es versenyző közül. Öt világbajnokságot nyert, négy teljesen különböző csapattal – Alfa Romeo, Maserati, Mercedes, és Ferrari. Ezt a sorozatot azóta sem ismételték meg. Miután a hosszú ideje rekordot, az öt világbajnoki címet Michael Schumacher megdöntötte, azt mondta: Fangio sokkal magasabb szinten van, mint ahogy én most magamat látom. Amit ő csinált, az egyedülálló, és amit mi csináltunk, az is unikum. A kettőt egyáltalán nem lehet összehasonlítani.

Fiatalkora

Az argentínai Balcarce-ban született. Szülei olaszok voltak, akik Olaszország középső részéről, egy Castiglione Messer Marino nevű kis faluból származtak. Autóversenyzői karrierjét Argentínában kezdte 1934-ben. Leginkább hosszútávú országúti versenyeken indult, és 1940–1941-ben Argentin Nemzeti Bajnok lett. A második világháború kitörése törést jelentett karrierjében, ami miatt 1947-ig nem versenyezhetett Európában.

A Formula–1-ben

Juan Manuel Fangio a legtöbb versenyzővel ellentétben nagyon idősen érkezett meg a Formula–1-be, és sok versenyen ő volt a legidősebb induló. Az ő idejében még nem állt a pilóták rendelkezésére biztonsági felszerelés. Olyan híres versenyzőkkel vívott élvezetes küzdelmeket, mint Alberto Ascari, Giuseppe Farina, és Stirling Moss.

A későbbi korok versenyzői, például Jim Clark, Alain Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher a saját idejükben mindig Fangio eredményeivel hasonlították a sajátjukat. Ezt teszik annak ellenére, hogy köztudomásúlag teljesen más szabályok között futják a versenyeket. Például abban az időben egy versenyző több autót is elhasználhatott. Fangio már az Alfa Romeoval is rendkívül sikeresen versenyzett 1950-ben. 1950-ben a világbajnokságot a második helyen fejezte be, csapattársa Giuseppe Farina mögött. (Abban az évben mind a hat európai Forma 1-es versenyt Egy Alfa Romeo nyerte, vagy Fangioval, vagy Farinával a volánnál.) Első világbajnoki címét 1951-ben szerezte meg. Az 1952-es sorozatban szépen szerepelt egészen az olasz monzai futamig, ahol nyaksérülést szenvedett. A baleset után gyorsan visszatért a versenyzéshez, mikor első futamán egy Lancia D24-gyel megnyerte e 200 mérföldes La Camera Panamericana országúti versenyt. Az 1954-es évad első felében, a Mercedes megjelenéséig a Maseratinál, utána az új csapatnál versenyzett. A tizenkét futamból nyolc (a világbajnokság nyolc futamából hatot) megnyert. Ebben az évben a továbbfejlesztett Mercedes-Benz W196 autóval versenyzett. Az 1955-ös (a Le Mans-i katasztrófa miatt szomorú emlékű) szezonban megszerezte második világbajnoki címét, és a Mercedesé lett az összes elsőség abban az évben.

1956-ban Fangio átment a Ferrarihoz Alberto Ascari helyére, aki egy balesetben életét vesztette. Három futamon győzött, az összes többin pedig második helyen ért célba. 1957-ben visszatért a Maseratihoz, és megnyerte ötödik világbajnoki címét. 51 versenyen indult, és ebből 24 futamot megnyert. (A legjobb nyerési arány a sportág történelmében.)

Kubai felkelők 1958. február 23-án elrabolták, de később kiszabadult.

Élete nagy részében Fangio a Mercedes-Benzet képviselte, gyakran vezette régi versenyautóját bemutatókon. Juan Manuel Fangio 1995-ben Buenos Airesben halt meg. 2005-ben az olasz Pagani róla nevezte el a legújabb, Zonda 2005 C12 F autóját.

Unokaöccse, Juan Manuel Fangio II szintén sikeres autóversenyző volt.

Életrajzi adatai
Nemzetisége argentin
Pályafutása
Kategória Formula–1-es világbajnokság
Aktív évei 1950 – 1951, 1953 – 1958
Csapata Alfa Romeo, Maserati, Mercedes-Benz, Ferrari
Nagydíjak számaBefejezett: 5239
Világbajnoki címek 5 ( Ferrari 1 (1956) )
Győzelmek 24
Dobogós helyezések 31
Első rajtkockák 29
Leggyorsabb körökÖsszes pont: 23272
Első nagydíj Nagy-Britannia 1950 Brit Nagydíj
Első győzelem Monaco 1950 Monacói Nagydíj
Legutolsó győzelem Németország 1957 Német Nagydíj
Legutolsó nagydíj Franciaország 1958 Francia Nagydíj

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás