Ilyen a Ferrari új festése?

A csapat 2010-es festése a hivatalos bemutató elõtt a nagyközönség elé került – a spanyol Marca fotója szerint az autón az elmúlt években megszokottnál jóval több a fehér szín. A spanyol Marca tegnap két képet közölt a Ferrari 2010-es, január 28-i bemutatásra szánt autójáról, pontosabban annak festésérõl. A kép szerint, amelyen Fernando Alonso az egy reklám kedvéért 2010-es színekre festett tavalyi F1-est vezet, a spanyol bank, a Santander logója az eredeti színeinek fordítottjával, fehér alapon piros felirattal szerepel.

A kép valódiságát támasztja alá az is, hogy a Ferrari által tegnap kiadott új pilótafotókon a versenyzõk overallján is hangsúlyos lett a fehér szín, a Santander logója pedig szintén fordított összeállításban látható.

Ilyen jelentõs mennyiségû fehér szín már nagyon régen nem szerepelt az autón, legutóbb 2006-ban, a Marlboro feliratainak jelenlétekor volt fehér az elsõ és a hátsó szárny egy része, 2007 óta azonban az autók szinte teljesen pirosban díszelegtek.

A Santander sajtófõnöke azóta megerõsítette, hogy a kép hivatalos és a Ferrari jóváhagyásával hozták nyilvánosságra.

További képek

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás