Időmérő edzés nyilatkozatok

49855_388541_550x413Nem hozott szerencsét a száradó pálya a Ferrarinak a Belga Nagydíj időmérő edzésén, Fernando Alonsó köre csupán a 9., Felipe Massáé pedig a 10. rajtkockáig volt elég.


“Amikor a 9. és a 10. helyen végzel, valami nyilván nincs rendjén és csupán az adatok elemzése adhatja meg a választ pontosan, különösen, ha az autó versenyképesebb, mint az elmúlt futamokon. Ez részben az ide hozott frissítéseknek köszönhető, melyeken július közepe óta dolgozunk, mióta realizálódott, hogy gondjaink vannak. Mindenképpen szerepet játszott a balszerencse, mert ha a felhő, amely a Q3-ban megjelent csak az etap vége előtt mozdul meg, talán azok, akik a végén előrejöttek, nem javulhattak volna. Az utolsó rész első körében megpördültem, a hiba miatt mindenképpen veszítettem, még ha a következő kör ugyanazon pontján, a 14-es kanyarban három másodpercet hoztam is. Magabiztosan várom a futamot, különösen, mert a változó időjárási körülmények azt jelentik, hogy bármi megtörténhet és nem azt, hogy ott fejezed be a futamot, ahol elkezdted. Természetesen sokat kell előznünk, de legalább tudatában vagyunk annak, hogy csökkentettük a különbséget az élen állókhoz képest és száraz körülmények között versenyképesek lehetünk. Láttuk ezt a Q2-ben és a Q1-ben is vegyes időjárás mellett. Egyedül az eső a legnagyobb kérdőjel, mert eddig ezen a nagydíjon nem volt még olyan, hogy annak teljes hosszában száraz pályán futottunk volna.”


“Nagyon csalódott vagyok az időmérő edzés kimenetele miatt, még ha jól tudom, milyen nehéz is volt jókor jó döntést hozni, amikor az idő ilyen változékony. A Q3-ban az első távomon közepes abroncsokon mentem ki és abban a pillanatban, ahogy esni kezdett, két lehetőségünk volt: visszatérni a bokszba, tankolni és új intermediate szettet feltenni vagy megpróbálni csupán abroncsot cserélni. A második lehetőséget választottam annak reményében, hogy kihozzuk a pályából a legtöbbet és tudva, hogy csak egyetlen köröm volt, hogy megpróbáljak jó időt autózni. Sajnos ez a választás nem volt kifizetődő, mert csak akkor javultak a pálya körülményei, miután az eső enyhült az etap végén. Igazán kár, mert az autó nagyon versenyképes volt egész hétvégén, kivéve ma, amikor egy kicsit elpártolt a szerencse mellőlünk. Még ha nem is kezdünk túl jó pozícióból holnap, a verseny hosszú és bármi megtörténhet. A tempóm jó és remélem, hogy lesz lehetőségem néhány jó előzésre, hogy a jó néhány pontot hazavihessünk.”


“Az időmérő edzés eredménye természetesen nem türközi a csapat és a pilóták által végzett munkát, sokkal inkább sajnálatra ad okot, különösen azért, mert ma minden adott volt ahhoz, hogy az első sorba kerüljünk. Tegnap és ma a szabadedzések bíztató jelet mutattak; az autó gyors volt minden időjárási körülményben és minden keveréken, melyet használtunk versenyképesek voltunk. Fernando és Felipe adatainak összevetésekor megtaláltuk a megfelelő aerodinamikai kompromisszumot erre a pályára száraz és esős időre, ugyan az eredmények nem olyanok lettek, mint vártuk, de ez részben a rossz szerencsének köszönhető. Most azonban lapozni kell és készen kell állni a hosszú és megterhelő versenyre, amely során az időjárás ismét nagy szerepet kap.”

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás