Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok az Spanyol verseny után

A Spanyol nagydíj egy hatodik helyet hozott Felipe Massa révén a Ferrarinak. Kimi Räikkönen viszont a 18-k kõrben hidraulika hibával kiállni kényszerûlt a versenybõl.
Felipe Massa: "Csalódás, hogy két helyet veszítettem a verseny végén, habár végre sikerûlt a pontszerzés. Tudtuk, hogy nem vehetjûk fel a sebességet a Brawn-okkal, de sikerûlt a Red Bullok elõtt maradni és az ûzemanyagprobléma nélkûl minden bizonnyal Vettel és Alonso elõtt maradhattam volna. A verseny vége szenvedés volt. Már szenvedtem a kemény keverékû gumin, majd ûzemanyagot kellett spórolnom, miközben Vettel elõtt voltam. A csapat ekkor azt mondta: ha célba akarok érni, el kell engednem Vettelt és nagyon le kell lassítanom: ha még egy boxkiállást beiktatunk, nem sikerûlt volna a pontszerzés. Ma az autó sebessége a lágyabb keverékû gumin egészen jó volt, habár néhány tizedmásodpercet veszítettûnk, de legalább ismét a top helyekért harcoltunk."

Kimi Räikkönen: "Nagyon szomorû vagyok, mert pontot szerezhettem volna. Sajnos a hidraulikus probléma összefûggött a gázpedál irányításával, emiatt estem ki. A rajtnál sikerûlt néhány helyet elõbbre lépni, de ezt követõen Heidfeld BMW-je mögé kerûltem. Az autó jobb, de még ki kell javítani ezeket a megbízhatósági problémákat. Nyilvánvalóan, amikor a mezõnyben elõbbre akarsz kerûlni nem szabad olyan hibákat elkövetni, mint amilyeneket a szezon elején, de ez nem jelenti azt, hogy a csapat elveszítette az irányt. Ugyanazok az emberek vagyunk, akik az elmûlt két évben, három világbajnoki címet szereztûnk a lehetséges négybõl."

Forrás: F1Hungary

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás