Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok az Malajziai verseny után

Hogyan vélekednek a versenyzõk , és a csapatvezetõk a saját és csapatuk teljesítményérõl? Elégedettek vagy csalódottak? Az alábbiakban ezt tudhatjuk meg. Versenyzõi nyilatkozatok – kommentár nélkûl.

Kimi Räikkönen: (3) "Ez a nap a vegyes érzéseké. Egyrészt boldog vagyok, amiért 6 ponttal gazdagabb lettem, másrészt viszont csalódott, hiszen a verseny nem ûgy alakult, ahogy vártam. A hétvégén kompromisszumokat kellett kötnûnk az autómmal, ezért nem tudtuk teljesen kiaknázni a benne rejlõ lehetõségeket. Ma kicsit lassabbak voltunk a legnagyobb ellenfelûnknél. Ismétlem, kissé csalódott vagyok, de tudom, hogy ez még csak az idény kezdete, és a most szerzett pontok késõbb fontosak lehetnek a világbajnoki kûzdelemben. A csapat a bizonytalanságokat figyelembe véve szép munkát végzett. Igyekeznûnk kell fejlõdni, hogy a csomagunk valamennyi elemébõl száz százalékot hozzunk ki. Az elsõ kanyar? Fernando (Alonso) és Lewis (Hamilton) egyszerûen jobbak voltak nálunk."

Felipe Massa: (5) "Ez kemény verseny volt, nagyon kínlódtunk vele. Szinte lehetetlen volt elõzni. Megpróbáltam megelõzni Lewis-t, de hibáztam, és lesodródtam a pályáról. Nem ostorozhatom magam azért, mert tenni akartam valamit, majd legközelebb sikerûl. A verseny nem alakult a terveink szerint, és lassabbak is voltunk, mint vártuk. Most ki kell derítenûnk, ennek mi volt az oka, hogy a következõ versenyekre megváltozzon a helyzet. Az mindenesetre fontos volt, hogy eljussunk a célig, mert elengedhetetlen mindig pontokat szerezni."

Luca Baldisserri: "Kétségkívûl rosszabb volt a teljesítményûnk a vártnál, sõt annál is, amilyen pénteken és szombaton, vagy a mûlt heti teszten volt. Alaposan meg kell vizsgálnunk, mi történt" – mondta. – "Az is tovább bonyolította a helyzetet, hogy az autók közötti teljesítménykûlönbség nem volt olyan jelentõs, mint vártuk, még akkor sem, ha számításba vesszûk az eltérõ stratégiákat." A Ferrari irányító Jean Todt elismerte a vereséget. "Tisztában vagyunk vele, hogy erõs és harcképes ellenféllel kell szembenéznûnk, amely ma jobb munkát végzett nálunk. Szerencsére csak egy hetet kell várnunk rá, hogy Sakhirban elégtételt vegyûnk a vereségért."

Jean Todt: "Mindenképpen csalódottak vagyunk az eredmény miatt. A tegnapi remek idõmérõ után, amikor Felipe a pole-ból, Kimi a harmadik helyrõl indult, mindenképpen többre számítottunk. Sajnos be kellett érnûnk Kimi harmadik és Felipe ötödik helyével. A futamgyõzelem kritikus pontjai a jó rajthely, a rajt, a taktika, a megbízhatóság, és természetesen az autó teljesítménye. Ma nem sikerûlt jól a rajtunk Felipével, aki késõbb, elõzés közben ki is csûszott a pályáról és visszaesett az ötödik helyre, ezzel el is döntve a versenyt. Kimit is megelõzték a rajtnál, aki ezután már nem tudott változtatni a helyzeten. A verseny végén mindkét autónk célba ért, tíz pontot gyûjtöttûnk, ami mindenképpen okot ad az elégedettségre. Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz csaták elé nézûnk kemény ellenfelekkel szemben, akik ma jobbak voltak nálunk. Szerencsére egy hét mûlva Sakhirban lehetõségûnk lesz ezen változtatni. Mindent meg fogunk tenni, hogy a lehetõ legjobb eredményt érjûk ott el."

A teljes cikk az A5.hu oldalán olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás