Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok az Európai verseny után

Az elszalasztott lehetõségek futama volt a Ferrari számára az Európa Nagydíj. Felipe Massa csaknem végig vezetett, ám az utolsó körökben lezûduló esõ a McLarennek kedvezett jobban és Fernando Alonso ezt kihasználva megelõzte õt. Kimi Räikkönen a harmadik helyen haladt, szorosan Alonso nyomában, amikor hidraulikai hiba miatt ki kellett állnia a versenybõl.

Felipe Massa (2. hely): „Egy második hely, amely után rossz a szám íze. Az utolsó záporig erõs versenyt futottam. Amikor azonban felkerûltek az esõgumik azonnal vibrációt éreztem. Az autó nem volt elég kiegyensûlyozott, pedig a verseny elején erõs voltam, amikor vizes volt a pálya. Száraz pályán el tudtam hûzni Alonsótól, az autó nagyszerû volt. A rajtnál szerencsém volt, mivel a pályán maradtam pedig a körûlmények nagyon nehezek voltak. A végén azonban nem volt tapadásom. De ilyen az autósport és ezt el kell fogadnom. Ami pedig a Fernandóval való vitámat illeti: egy kicsit bosszûs voltam, de késõbb elnézést kért, így ezzel a téma le van zárva. De a világbajnokságban legalább hoztam a hátrányomon. A szezon még hosszû és bizakodónak kell maradnunk."

Kimi Räikkönen (kiesett): „Elszalasztottam a boxutca kijáratát, mert annyira csûszott a pálya. Közvetlenûl Felipe és Alonso mögött voltam, az autó gyors volt. Meggyõzõdésem volt, hogy nyerni tudok. De a hidraulikai rendszerem egyre kevésbé mûködött, idõt vesztettem, végûl pedig meg kellett állnom. Nem adom fel a világbajnoki címért folytatott harcot. Az elsõhöz képest ugyanannyi maradt a hátrányom és hét versenyen még bármi történhet. Versenyképes autónk volt, de a megbízhatóságon javítanunk kell."

Forrás: Formula.hu (Zuzmara)

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás