Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok az Európai Nagydíj után

Az Európa Nagydíjon 28 pontot szerzett a Scuderia Ferrari Marlboro csapat, Fernando Alonso második, Felipe Massa ötödik helyével, ez a maranellói csapat idei legjobb eredménye, melyet egy nagyon szoros verseny végén ért el.
Nyolc verseny után a pilóták világbajnoki sorrendje változatlan, Fernando az ötödik, Felipe a hatodik helyen áll, a Scuderia még mindig harmadik a konstruktőri pontversenyben.
A következő versenyt július 10-én rendezik Silverstone-ban, azon a pályán, ahol a Ferrari 60 évvel ezelőtt első futamgyőzelmét szerezte.

Stefano Domenicali, csapatfőnök:
“Egyetlen célunk a győzelem volt. Mégiscsak a Ferrarinál vagyunk, de ma mindent figyelembe véve elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Izgalmas és nagyon szoros futam volt, Fernando és Felipe nagyszerű versenyt futott, ellenfeleikkel a leintésig harcoltak.
A spanyol pilótának hazai közönsége előtt sikerült az egyik Red Bull előtt végeznie, fantasztikus dobogós helyezést szereznie. Az egyetlen negatív pont Felipe második boxkiállása, amellyel elveszítette az esélyt, hogy Hamiltonnal a negyedik helyért harcoljon, de erős versenyt futott, különösen a rajtnál, ahol sikerült két helyet javítania és Webberrel harcolt.
Most tovább kell folytatni az autó fejlesztését, készülve Silverstone-ra, ahol szeretnénk megerősíteni azt a fejlődést, melyet olyan pályákra tettünk, melyek karaktere kevésbé fekszik a 150° Italia számára.
Technikai kihívást jelent az FIA szabályozása a kipufogóról, amelyet ettől a versenytől vezetnek be, majd meglátjuk, ki fizeti meg ennek legnagyobb árát.”

Fernando Alonso:
“Elszántan küzdöttem a dobogóért. Serleggyűjteményemből már csak az Abu Dhabi Nagydíj és természetesen India hiányzik. Remélem az év végére teljessé tehetem gyűjteményem! Nagyon örültem, hogy újra megízlelhettem a pezsgő ízét, különösen a valenciai szerető közönség előtt, csodálatos város, ahol nagyon rajonganak a versenyzésért.
Ez az eredmény sokat jelent. Nehéz figyelni a lelátókat, amikor vezetsz, de éreztem, hogy nagy öröm volt, amikor megelőztem Webbert. Ez pozitív eredmény az egész csapatnak, mivel mutatja jó irányba haladunk.
Ma az első 100 méter nem volt jó, de tudtam, a koszos oldalról indulva valamit veszítek, majd elég szerencsés voltam, helyet találtam a külső íven és sikerült egy helyet javítani rajtpozíciómon.
Fontos volt azonnal lerázni a McLareneket, mivel ma lassabbak voltak nálunk, ez azt jelentette, Webberre koncentrálhatunk és elérhetjük célunkat. Majd, amikor biztos voltam benne, hogy mögöttem van, próbáltam Vettelre koncentrálni, soha nem tudhatod, mi történik a Formula-1-ben.
A stratégia kifizetődő volt és a lágy keveréken maradni megfelelő választás volt. A Red Bullok továbbra is jobbak, de komoly dolgot jelentett szorosan velük menni és a kettős győzelmüket megakadályozni. Ezt kell folytatnunk, versenyről versenyre. Tudjuk, Silverstone nagyon kemény lesz, mert ez az egyik olyan pálya, mely fekszik autójuknak.”

Felipe Massa:
“Jó verseny volt, folyamatosan harcolni valakivel. Próbáltam a legtöbbet kihozni a lágy keverékből, mert tudtuk, a keményen nem a legjobb a sebességünk. Csalódás, hogy probléma volt a második boxkiállásomkor, négy-öt másodpercet veszítettem, így elveszítettem annak esélyét, hogy Hamiltonnal harcoljak a negyedik helyért.
Azt hiszem, ami a teljesítményt illeti, ma mindkét autónkkal a McLarenek előtt maradtunk, ez már félsiker. Nagyon jól rajtoltam, megelőztem Hamiltont és Fernandót. Majd Webbert próbáltam támadni, de bezárta az ajtót előttem és majdnem összeértünk, így Fernando külső íven megelőzött.
Problémáim voltak a második szett lágy keverékkel, de a következővel, mely sokkal kopottabb volt, a dolgok sokkal jobban alakultak. Végül a közepes keverék sem volt annyira rossz és versenyképes időket tudtam vele futni. Most a silverstone-i hétvége következik. Meglátjuk, meg tudjuk erősíteni-e azt a fejlődést, melyet az utóbbi három versenyen tettünk.
Fontos lesz a Pirelli gumiválasztása is, ha a közepes/kemény keverékkel kell mennünk, akkor nehéz helyzetben leszünk.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“Összességében jó versenyünk volt. Stratégiánk célja az volt, hogy minél kevesebb kört teljesítsünk a keményebb keveréken, egyrészt mert nem tudtuk, mire számíthatunk vele, másrészt mert a teljesítményünk nem volt olyan jó ezzel a keverékkel, mint fő ellenfeleinké.
Ezen felül a forgalmat is figyelni kellett és azt a tényt, hogy a DRS elég lesz-e azon autók megelőzéséhez, melyek sokkal lassabbak. Ezért nem próbáltunk üldözni senkit, mindig korábban cseréltünk kereket, így az utolsó etap a lágy keverékkel, még akkor is ha az kopott volt, gyorsabbra sikerült, mint az első kör a közepes keveréken.
Ez a döntés kifizetődő volt, Fernando Webber elé került, nagyszerű második helyet szerzett, Felipe is jó versenyt teljesített, csalódás, hogy problémája volt a jobb hátsó kerékanyával második kiállása során, ezzel fontos másodperceket veszített. Ami a verseny többi részét illeti, a szerelők nagyon jó munkát végeztek, a kerékcserék ideje több, mint elismerésre méltó.
Még nem tudunk versenyezni a legjobbak teljesítményével és sokat kell dolgozni, hogy utolérjük őket, különösen azon a pályán, ahol az aerodinamika fontos. Csökkentjük a lemaradást, de még többet kell tennünk, Maranellóben mindenki elszánt ennek a célnak az eléréséhez.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás