Hivatalos Ferrari nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj után

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat Nico Rosberg nyerte, a harmadik Sebastian Vettel lett Míg Kimi Räikkönen kiállni kényszerült.

Barcelonai teszt Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)
Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)

Maurizio Arrivabene, csapatfőnök:
“Sebességünk jó volt a futam első felében, amíg a futamot piros zászlóval meg nem szakították, de ezt nem kifogásként mondjuk. Ez csak azt mutatja, nem számolhatod meg a csirkéket még azelőtt, hogy kikelnének. A mai verseny számunkra egy lecke, még keményebben, elszántabban kell dolgozni, kezdve a következő, bahreini versenytől.”

Sebastian Vettel:
“Ez egy nagyszerű rajt, nagy örömmel láttam, hogy jobban rajtoltam, mint az előttem álló két autó, ez a tavalyi magyar versenyre emlékeztet. Nagyszerű volt látni, hogy Kimi is ugyanezt tette, így az első két helyen voltunk és innentől mi diktáltuk a sebességet. A piros zászló nem segített, de legyünk korrektek, a legfontosabb dolog az volt, hogy Fernando és Esteban sértetlenül megúszta a balesetet. Jó döntés volt megállítani a versenyt. Először, amikor elhaladtam a helyszín mellett, láttam a pályán a törmelékeit. Természetesen az elvárások nagyobbak a tavalyi erős szezon után és szeretnéd ledolgozni a hátrányt. Tegnap egy kicsit hátrébb voltunk és ma közelebb. Összességében nagyszerű verseny volt, a végéig teljes tempóval mentem, nem akartam a fűre hajtani, de fűnyíró lett belőlem! Ezzel már nem kell akkor foglalkoznom, amikor a jövő héten hazamegyek, de természetesen ma jobb eredményt szerettem volna elérni.”

Kimi Räikkönen:
“A mai verseny első fele jól sikerült, de egy bizonyos ponton erőt veszítettem és kiálltam. Nem tudom pontosan, mi történt, nem hiszem, hogy a probléma a motortól eredt volna, mert az még működött. Valami másnak kellett lennie. Ez nagyon balszerencsés a csapat számára. A téli tesztelés után úgy gondoltuk, rendben lehetünk, a szombat érdekes volt, nagyon furcsa körülmények között, így tudtuk, az időmérő edzésen látott különbség nem valós. Az autó kezelhetősége jó, gyors és jó érzéseim voltak, de nyilvánvalóan előbb célba kell érni. Még dolgoznunk kell.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás