Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Japán Nagydíj után

vettel2Sebastian Vettel újból dobogóra állhatott a harmadik helyen, míg Kimi Räikkönen a negyedik helyen végzett. Nyilatkozatok a vasárnapi nap után.

Maurizio Arrivabene, csapatfőnök:
“Soha nem lehetsz elégedett, amikor nem nyered meg a versenyt, de azt hiszem, ez az eredmény nem hasonlítható ahhoz, amit Szingapúrban egy héttel ezelőtt elértünk. Sokkal inkább Silverstone-hoz hasonlít ez a pálya, mert hasonló karakterű. És ha visszatekintünk a Brit Nagydíjra, akkor elmondható, hogy fő riválisainkkal szemben kisebb lett a hátrány. Ez azt jelenti, komoly fejlődést értünk el minden területen, kezdve az erőforrással. Ami a stratégiát illeti, nem tudtuk, hogy a Mercedes előtt, vagy után cseréljünk kereket; de nem volt sok adatunk a szabadedzésről a pénteki esőzés miatt, így bizonyos döntések miatt a gumi élettartamát tettük kockára.”

Sebastian Vettel:
“Összességében ma több ok is megvan arra, hogy elégedettek legyünk a harmadik hellyel. A második kerékcserék kore során meglepődtük azon, hogy a kivezető körön Nico elhúz tőlünk. Azt hiszem úgy gondoltuk, elég nagy az előnyünk, szóval nem lehet azt mondani, hogy hibáztunk. De kissé csalódás ez, amikor megelőznek; úgy érzem, ha előtte tudtunk volna maradni, akkor Nico számára nehéz lett volna az előzés, mivel itt nem könnyű felzárkózni, ezt láthattuk is, amikor hosszú ideig szenvedett Bottasszal. De elfogadjuk, hogy a Mercedes kicsivel gyorsabb volt és ezért megérdemelték, hogy az élen végeztek. Ennek ellenére a harmadik és negyedik hely nagyszerű eredmény a csapatnak. Sok pontot szereztünk és ez egy erős feltámadás a nehéz szombat délelőtt után.”

Kimi Räikkönen:
“Ma a maximumot hoztuk és figyelembe véve, honnan kezdtük a versenyt, a negyedik hely volt a legjobb, amit elérhettünk. Az autó rendben volt, megfelelő sebességgel rendelkeztünk, de ezen a pályán, amikor más autók mögé beragadsz, mindig nehéz előzni. Jó munkát végeztünk a kerékcserénél, sikerült Bottas elé ugrani és megfelelően választottuk ki az abroncsokat. Nem hiszem, hogy sokkal többet tehettünk volna. Az ilyen típusú pálya, nem a legjobb számunkra, de úgy tűnik, a dolgok ma jól alakultak. Még dolgozni kell, de jó helyzetben vagyunk és jó irányba haladunk. Nyilvánvalóan mindig szeretnénk az élen állni, de úgy érzem, csodálatos munkát végzünk egész évben, a tavalyi évtől kezdve. Most hasonló fejlődést kell elérni és tovább javulni. Mindent megtettünk ma és a következő versenyen is a maximumra törekszünk.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás