Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok a Brit Nagydíj után

10045chiA Santander Brit Nagydíjat a Scuderia Ferrari pilótája, Fernando Alonso nyerte, Felipe Massa az ötödik helyen ért célba.

Fernando Alonso:
“Micsoda csodálatos meglepetés! A csapat csodálatos munkát végzett, ezt a győzelmet maranellóiaknak és a pályán dolgozóknak ajánlom, akik lehetővé tették nekem és Felipe számára, hogy ilyen jó autót vezessek. Ez egy különleges győzelem, mert egy olyan legendás pályán született, mint Silverstone, egy olyan közönség előtt, akik rajonganak az autókért. A pálya karaktere nem fekszik igazán autónknak, de egyértelmű, a fejlesztések sokat segítettek. A rajtnál nem volt könnyű vezetni, mert a pálya egy része nagyon vizes volt, máshol pedig csak éppen nedves. Voltak trükkös pillanatok, például amikor Hamilton megelőzött, de nyugoodt maradtam, bíztam benne, hogy tudunk valamit még csinálni. Csak akkor derült ki, hogy megnyerhetem a versenyt, amikor az utolsó boxkiállás után visszatértem a pályára. Természetesen Vettel problémája segített, majd Hamilton a két Red Bullt maga mögött tudta tartani, de azt kell mondjam, a száraz pályán nagyon erősek voltunk. A nap folyamán korábban olyan kivételes helyzetben voltam, hogy vezethettem a 375-ös kódjelű Formula-1-es autót, majd néhány órával később egy 60 évvel későbbi Ferrarival nyerhettem. Csapatunkban olyanok dolgoznak, kiknek szülei a Scuderiát erősítették korábban is és ők ugyanazzal a szeretettel és elszántsággal vannak a versenyzés iránt, mint régebben őseik. Jó hangulatban készülhetünk Németországra és nagy önbizalommal. Még mindig a Red Bull a legerősebb autó, de a fejlesztéseink működnek. Amikor szenvedtünk a szezon elején, nem csüggedtünk el, ehelyett reagáltunk: most ennek jutalmát élvezzük.”

Felipe Massa:
“Először is, szeretnék gratulálni Fernandónak, aki nagyszerű versenyzéssel fontos győzelmet aratott a Ferrari számára. Hatvan évvel ezelőtt Gonzalez első alkalommal nyert itt és ma a történelem megismételte önmagát. Azt hiszem, előrelépést tettünk a hétvégén, ami a teljesítményt illeti, az időmérő edzésen és a versenyen. Igaz, sebességem nem volt csodálatos ma, de ez talán magyarázható azzal, hogy padlólemezem megsérült, miután a hatos kanyarnál valamire rámentem; talán egy másik autó alkatrészére. A stratégiát illetően, talán előbbre kellett volna hozni kissé a második boxkiállást, de a csapat nem akart a verseny utolsó részében olyan gumin versenyeztetni, amely túlságosan kopott. Végül felzárkóztam Hamiltonra, mivel ő szenvedett, de amikor mögötte voltam harcolt és majdnem sikerült megelőznöm. Tovább folytatjuk az autó fejlesztését: sok verseny van még hátra és az autó javulása azt jelenti, bizakodva várhatjuk a szezon második felét.”

Luca di Montezemolo, elnök:
“Végre! Érzelmes dolog hallani az olasz nemzeti himnuszt Silverstone-ban, ugyanazon a helyen, ahol első Formula-1-es versenyünket nyertük. Ez a Ferrari, a csapat, amely soha nem adja fel a harcot, soha nem dől zugába, a csúcson van 60 éve. Szeretnék köszönetet mondani Domenicalinak és az egész csapatnak, a pályán, akik tökéletes munkát végeztek ma és otthon a gyárban, akiktől óriási erőfeszítést kértem, nemcsak nekünk, hanem a rajongóknak is. Fernando briliáns volt, kivételes versenyt futott, Felipe is jól teljesített, a leintésig harcolt.”

Stefano Domenicali, csapatfőnök:
“Csodálatos nap a Ferrari számára. Győzni egy ilyen pályán, mint Silverstone, mely gazdag és vonzó történelemmel rendelkezik, egy kivételes közönség előtt, nagyszerű kárpótlás. Ez az eredmény már régóta váratott magára, de nem a csodának köszönhető. Reagáltunk a nagyon nehéz szezonkezdet után, nagyon keményen, elszántsággal dolgoztunk, mindnyájan, beleértve azokat is, akik már nincsenek nálunk. Egész hétvégén versenyképesek voltunk és minden körülmények között: ez megerősíti, minden jó irányba halad. Gratulálok Fernandónak, aki kivételes teljesítményt nyújtott egész hétvégén és Felipének, aki fogcsikorgatva harcolt az utolsó körig. A mérnökök azt mondták, ha gyors vagy ezen a pályán, akkor versenyképes lehetsz a többin is, melyen még versenyezni fogunk. Remélem ez így van! Nem akarunk számolgatni a világbajnokságot illetően. Minden versenyre ugyanúgy készülünk. Ez az este még az ünneplésé, de holnap reggeltől már a Német Nagydíjra készülünk.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“Nagyon kielégítő itt megszerezni idei első győzelmünket, azon a pályán, amely nem fekszik nekünk. Félre téve a kipufogógázos történetet, azt hiszem, mai teljesítményünk a fejlesztéseknek köszönhető, melyet versenyről versenyre beépítünk, különösen itt, ahová több fejlesztéssel érkeztünk, hogy javítsunk teljesítményünkön. Köszönöm ezért mindenkinek, aki keményen dolgozott Maranellóban a hetek folyamán, hogy csökkentsük lemaradásunkat. Nem voltunk különösen gyorsak az intermediate abroncsokon, de talán Fernando nem akarta keményen nyomni az első körökben, hogy óvja a gumikat. Voltak nehézségeink, amikor a száraz pályára alkalmas gumikra váltottunk, mert, mivel a pálya még nedves volt, nem tudtak azonnal felmelegedni, de ezt követően nagyon jó sebességünk volt. Boxkiállásaink ma ismét jól sikerültek és ez az a terület, ahol javulást értünk el. Talán nem jó döntéseket hoztunk, amikor Felipe stratégiáját meghatároztuk, néhány körrel tovább hagytuk kint a pályán. Most tovább folytatjuk a munkát ezen az utón és Németországra készülünk, azzal az autóval, amely még gyorsabb lehet.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás