Hivatalos: Alonso elhagyta a McLarent

Fernando Alonso és a McLaren ûtjai közös megegyezéssel elváltak egymástól, a spanyol nem tölti ki szerzõdését a wokingi csapatnál. Bekövetkezett, amire már régóta számítani lehetett, a spanyol Fernando Alonso és a McLaren csapat megváltak egymástól. Alonso még 2005 végén szerzõdött a wokingiakhoz, de a versenyezni csak idén kezdett náluk, azonban a szuperûjonc, Lewis Hamilton támasztotta kihívás és a spanyol egyenlõ bánásmód miatti elégedetlensége hamar megrontotta a két fél közti viszonyt.

A csapat ma közleményben tájékoztatott a nyilvánosságot arról, hogy Alonso – bár szerzõdése volt rá – jövõ évben már nem náluk versenyez.

"Kisgyerekkorom óta szerettem volna a McLarennél versenyezni, de néha nem jönnek össze a dolgok az életben. Továbbra is hiszem, hogy a McLaren nagyszerû csapat. Voltak hullámhegyeink és hullámvölgyeink az idényben, ami mindannyiunk számára nehézzé tették a dolgokat, és nem titok, hogy sosem éreztem magam igazán otthon. Voltak szóbeszédek a csapaton belûli kivételezésrõl, az ember sok mindent mond a csata hevében, de végûlis mindig egyenlõ feltételeket biztosított számomra a gyõzelemhez. A mai döntés után mindannyian 2008-ra koncentrálhatunk, a csapatnak, a Vodafone-nak, a Banco santandernek, és az összes többi partnernek is a legjobbakat kívánom a jövõben." – nyilatkozta Alonso.

"A Vodafone McLaren Mercedesnél mindenki, kûlönösen a spanyol partnerek és a Vodafone a legjobbakat kívánják Fernandónak. Nagyszerû versenyzõ, de valamiért a McLaren és Fernando kombinációja nem mûködött, és végûl olyan stádiumba jutottunk, ahonnan már nem tudtunk továbblépni. Hisszûk, hogy a közös döntésûnk az elválásról a lehetõ legjobb. Eztán pedig a 2008-as bajnoki kampányra koncentrálhatunk!" – kommentálta az elválást Ron Dennis, a McLaren csapatfõnöke.

Alonso jövõje egyelõre még nem világos, de legvalószínûbben a Renault csapathoz tér vissza, ahol 2005-ben és 2006-ban is megnyerte a világbajnokságot.

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás