Hamiltoné a pole pozíció

48375_377240_550x413Lewis Hamilton megakadályozva Sebastian Vettel pole pozíciós reményeit a leggyorsabb kört érte el a Magyar Nagydíj időmérő edzésének végén.

Úgy tűnt, Vettel elérhetetlen, miután hihetetlenül gyors első kört futott az időmérő edzés harmadik etapjában, 0.8 másodperccel előzte meg a mezőnyt. De a Red Bull még akkor is előnyben volt, amikor mindkét körében új abroncsokkal ment, míg a riválisok az utolsó köreikre tartogatták a gumikat.

Először Grosjean próbálkozott, de csak közelebb tudott kerülni Vettelhez. Majd Hamilton következett, 1:19.388-as idejével megelőzte Vettelt és bár a német világbajnok javított, így is 0.038 másodperces hátrányban a második helyen zárt.

Ez sokkal jobb teljesítmény, mint amit csapattársa, Mark Webber mutatott. Vettel pénteki legközelebbi riválisa KERS problémákkal küzdött az időmérő edzés során. Webber már a harmadik etapba is nehezen került be, de nem teljesített gyors kört az utolsó szakaszban, így a második Red Bullal a 10. helyről kezdheti a versenyt.

Grosjean harmadik helyével a második soron Hamilton csapattársával, Nico Rosberggel osztozik.

A Ferrari nem tudott beleszólni a pole pozícióért folytatott küzdelembe, Fernando Alonso az ötödik, Felipe Massa a hetedik lett.

Kimi Räikkönen rövid ideig az elméleti első sorban volt a korai körök után, végül a hatodik helyre esett vissza.

A finn pilóta riválisa a Red Bull 2014-es üléséért, Daniel Ricciardo erős formát mutatott, Toro Rossójával a nyolcadik lett, hat hellyel megelőzve csapattársát, Jean-Eric Vergne-t.

Sergio Perez a kilencedik helyen zárt és inkább a keményebbnek számító közepes keverékű gumikkal körözött és nem a pole pozícióra hajtott. Csapattársa, Jenson Button a 13. helyen végzett.

Miután a harmadik szabadedzésen motorproblémákkal küzdött, nem volt meglepő, hogy Esteban Gutierrez már az első etapban búcsúzott.

De Paul di Resta 18. helyezése sokkoló volt a skót pilóta és a Force India számára is.

Di Resta csapattársa, Adrian Sutil 0.042 másodperccel maradt el a harmadik etaptól és a Sauber pilótája, Nico Hülkenberg mellé állhat fel a rajtrács hatodik sorába.

A Caterham ismét gyorsabb volt, mint a Marussia a mezőny végi harcban. Miközben rövid ideig a harmadik etapra is esélyesek voltak, végül a Williams pilótái a 16. és 17. helyen zártak.

A Magyar Nagydíj vasárnap 14 órakor veszi kezdetét a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj – időmérőő végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
Q3
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.338 15 Q3
2 Sebastian Vettel Red Bull 1:19.426 12 Q3
3 Romain Grosjean Lotus 1:19.595 15 Q3
4 Nico Rosberg Mercedes 1:19.720 16 Q3
5 Fernando Alonso Ferrari 1:19.791 15 Q3
6 Kimi Räikkönen Lotus 1:19.851 17 Q3
7 Felipe Massa Ferrari 1:19.929 15 Q3
8 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1:20.641 14 Q3
9 Sergio Perez McLaren 1:22.398 16 Q3
10 Mark Webber Red Bull ———- 13 Q3
Q2
11 Adrian Sutil Force India 1:20.569 17 Q2
12 Nico Hülkenberg Sauber 1:20.580 13 Q2
13 Jenson Button McLaren 1:20.777 10 Q2
14 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:21.029 12 Q2
15 Pastor Maldonado Williams 1:21.133 15 Q2
16 Valtteri Bottas Williams 1:21.219 13 Q2
Q1
17 Esteban Gutiérrez Sauber 1:21.724 11 Q1
18 Paul di Resta Force India 1:22.043 11 Q1
19 Charles Pic Caterham 1:23.007 8 Q1
20 Giedo van der Garde Caterham 1:23.333 7 Q1
21 Jules Bianchi Marussia 1:23.787 8 Q1
22 Max Chilton Marussia 1:23.997 8 Q1

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás