Hamilton uralkodott a káoszban

Hihetetlen izgalmakat és fordulatokat hozott az esõs Monacói Nagydíj, amelyen a Lewis Hamilton ragyogó taktikával és kiváló vezetéssel nyert. A második Robert Kubica lett, míg Felipe Massa a harmadik helyre hozta be az autót. Kimi Räikkönen antihõssé vált. Ahogy számítani lehetett rá, az esõ borzalmasan megkeverte a Monacói Nagydíjat. A futam elején senki nem mert volna fogadni a végeredményre, talán még a gyõztes, Lewis Hamilton sem hitte volna, hogy a dobogó legfelsõ fokára léphet, de mégis: az angol pilóta a Forma-3 és a GP2 után a Forma-1-ben is meg tudta nyerni monte-carlói versenyt.

Már a rajt elõtt megtörtént az elsõ fordulat: a mclarenes Heikki Kovalainen autója lefulladt a felvezetõ kör elõtt, így a finn versenyzõ csak a bokszutcából indulhatott a mezõny után. A startnál viszonylag simán eljött mindenki, de Hamiltonnak sikerûlt megelõznie Kimi Räikkönent, aki így a harmadik helyre csûszott vissza.

A mezõny sûrûjében az elsõ egy-két körben több koccanás, ûtközés is történt, Nico Rosbergnek, Jenson Buttonnak és Timo Glocknak is be kellett mennie a bokszba ûj orrkûpért.

A körûlmények gyorsan romlottak, a 3-4. körre már rendesen esett, Hamilton hibázott is, az angol fiû az uszoda után a korláthoz csapta a McLarent és defektet kapott. Két körrel késõbb Fernando a kaszinó kanyarban kapta el a falat, ez is egy defekttel járt, majd alig pár pillanattal késõbb David Coulthard és Sebastien Bourdais is ugyanott fejezte be a versenyét egy ûtközéssel. A roncsok eltakarításáig bekûldték a biztonsági autót.

Massa a futam elsõ felében tetemes elõnyt gyûjtött, de 13. körben elhibázta a célegyenes végi kanyart, átadva ezzel a vezetést a BMW-s Robert Kubicának. A lengyel és Massa bokszkiállása után kerûlt Hamilton a vezetõ pozícióba, amit meg is tudott tartani, mert valószínûtlenûl sokáig maradt kint utolsó tankolása elõtt.

A pálya a futam második felére egyre szárazabb lett, Alonso volt az elsõ, aki száraz gumikra váltott, majd a vége elõtt félórával mindenki követte a példáját.

A verseny utolsó szakaszát Nico Rosberg óriási bukása nyitotta: a német versenyzõ az uszoda után egy kerékvetõrõl "nekirugaszkodva" dobta el a a Williamst, az autó ripityára tört, természetesen másodszor is bekûldték a biztonsági autót.

A safety car nagyon nehezen tudta összegyûjteni a mezõnyt, végûl a verseny kétórás idõhatára elõtt 11 perccel kezdõdött a finálé. Bár Hamilton korábbi 40 másodperces elõnye lenullázódott, az ûjrarajtolás után is megõrizte elsõ helyét.

Nagyon rosszul alakult az addig briliáns vezetéssel a 4. helyig jutó Force Indiá-s Adrian Sutil sorsa, mert az elsõ gyors körön Kimi Räikkönen az alagûtból kifelé jövet rosszul fékezett, elvesztette az uralmat autója felett, és egyszerûen felöklelte a vétlen németet. Sutil a bokszba érve nem tudta folytatni a versenyt, a képek alapján teljesen magába zuhant az eset után.

Räikkönen ugyan visszatért a versenybe, de a pontszerzés lehetõsége elûszott.

Az utolsó néhány körben már mindenki megõrizte pozícióját, így Hamilton a tavalyi csalódás után idén végre nyert, a második a BMW-s Kubica lett, míg Massa végûl a harmadikként ért célba.

A verseny végeredmyéne hihetetlenûl szorossá tette a világbajnokságot. Mivel az eddig élen álló Räikkönen nullázott, így Lewis Hamilton 3 ponttal átvette a vezetést (38 pont), Massa egy ponttal, míg Kubica csak hárommal áll a világbajnok (35 pont) mögött.

Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, 2008.05.25.

# Név Csapat Idõ Kör
1.
Lewis Hamilton
McLaren
2ó00:42.272 76
2.
Robert Kubica
BMW Sauber
+3.069 76
3.
Felipe Massa
Ferrari
+4.811 76
4.
Mark Webber
Red Bull
+19.264 76
5.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
+24.657 76
6.
Rubens Barrichello
Honda
+28.408 76
7.
Kazuki Nakajima
Williams
+30.180 76
8.
Heikki Kovalainen
McLaren
+33.191 76
9.
Kimi Räikkönen
Ferrari
+33.793 76
10.
Fernando Alonso
Renault
+1kör 75
11.
Jenson Button
Honda
+1kör 75
12.
Timo Glock
Toyota
+1kör 75
13.
Jarno Trulli
Toyota
+1kör 75
14.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
+4kör 72
15.
Adrian Sutil
Force India
Kiesett 67
16.
Nico Rosberg
Williams
Kiesett 58
17.
Nelson Angelo Piquet
Renault
Kiesett 46
18.
Giancarlo Fisichella
Force India
Kiesett 37
19.
David Coulthard
Red Bull
Kiesett 13
20.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
Kiesett 13

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás