Hamilton uralja a Hungaroringet

A pályára felkerülő gumi és a melegebb hőmérséklet jelentős javulást hozott az időkben a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, de az élen nem történt változás, ahogy délelőtt, délután is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.

A mclarenes 1:21,018-as ideje 1,2-del volt jobb a délelőttinél és fél másodperccel a két Red Bull-pilótáénál, azonban érdemes megjegyezni, hogy a fölény inkább csak látszólagos.

Míg Hamilton legjobb szuperlágyas körét egy rövid etapon futotta, a Red Bull a délután folyamán szemmel láthatóan sosem hajtott az üres tankos tempóra, a kérdés csak az, vajon mennyivel cipeltek több üzemanyagot a riválisoknál, Webber 4. és Vettel 5. idejéből mennyi a teher, mit rejtegetnek.

Az edzés elején fennállt az eső lehetősége, ezért senki nem üldögélt a bokszban, igyekeztek még a száraz pályán adatokat gyűjteni. A csapadék valószínűsége később nullára csökkent, így a csapatok nekiálltak a komolyabb munkának, módszeresen próbálgatták, hogyan bírja és milyen tempóra képes a Pirelli által a hétvégére biztosított lágy és szuperlágy keverék.

Hamilton mögött Fernando Alonso zárt, a spanyol bő kéttizedet kapott a mclarenestől, míg a harmadik időt Jenson Button autózta, ő háromtizeddel maradt el csapattársától.

A két Red Bull-os után Felipe Massa volt a 6., de a brazil már messze elmaradt az első öttől, ideje a 7. Nico Rosbergéhez volt mérhető, a Mercedes pedig nem titkoltan küszködött az edzésen. Michael Schumacher a 8. helyen zárt, a top10 végébe pedig a két Force India fért be, igaz. Ők már két másodperc körüli hátrányban voltak Hamiltonhoz képest.

A mezőny végében két dolog jelentett kisebb meglepetést: a veterán Jarno Trulli alaposan elverte a nála szinte mindig gyorsabb csapattársát, Heikki Kovalainent, a HRT-nél pedig az újonc Daniel Ricciardo adott fél másodpercet a jóval tapasztaltabb Vitantonio Liuzzinak.

Az edzésen nem történt említésre méltó incidens, baleset.

Magyar Nagydíj: 1. szabadedzés végeredménye

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Lewis Hamilton McLaren 1:23.350 19
2 Sebastian Vettel Red Bull 1:23.562 24
3 Fernando Alonso Ferrari 1:23.642 29
4 Mark Webber Red Bull 1:23.666 12
5 Jenson Button McLaren 1:23.772 20
6 Felipe Massa Ferrari 1:24.115 25
7 Nico Rosberg Mercedes-Benz 1:24.250 22
8 Michael Schumacher Mercedes-Benz 1:24.369 20
9 Sergio Perez Sauber 1:24.620 24
10 Vitaly Petrov Renault 1:25.093 22
11 Kamui Kobayashi Sauber 1:25.113 21
12 Paul di Resta Force India 1:25.336 22
13 Nico Hülkenberg Force India 1:25.357 17
14 Rubens Barrichello Williams 1:25.836 24
15 Bruno Senna Renault 1:25.855 25
16 Sébastien Buemi Toro Rosso 1:25.890 28
17 Jaime Alguersuari Toro Rosso 1:26.099 36
18 Pastor Maldonado Williams 1:26.124 25
19 Heikki Kovalainen Lotus 1:26.878 26
20 Jarno Trulli Lotus 1:27.352 21
21 Timo Glock Virgin 1:28.533 30
22 Jérôme d’Ambrosio Virgin 1:28.903 22
23 Tonio Liuzzi HRT 1:29.059 24
24 Daniel Ricciardo HRT 1:29.904 26

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás