Hamilton nyerte az utolsó tesztnapot

2008 világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte az utolsó kollektív teszt zárnapját Barcelonában – a teszt legjobb idejével. Lewis mögött minimális különbséggel zárt Mar Webber, míg  a képzeletbeli dobogó legalsó fokát Felipe Massa foglalta el a Ferrari F10-essel.

Ezzel véget is ért a 2010-es világbajnokságra való felkészülés. Barcelona után az évadnyitó Bahrain Nagydíj következik március második hétvégéjén.

Február elsõ hetében vette kezdetét az idei tesztsorozat, készülvén a 2010-es világbajnoki szezonra. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem vitte túlzásba, négy tesztet engedélyezett a csapatoknak, és azt is csak Spanyolországban.

Az FIA egy istállónak, az újonc Team USF1-nek adott engedélyt arra, hogy a tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban teszteljen.

Az elsõ kollektív teszt Valenciában került megrendezésre. A három napos teszten összesen hét csapat (Ferrari, Sauber, Mercedes GP, McLaren, Williams, Toro Rosso, Renault) volt jelen.

A Sauber, és a Renault a tesztet megelõzõ napon, míg a Mercedes, a Williams, és a Toro Rosso nem sokkal a zöld jelzés elõtt mutatta be az idei évre tervezett versenygépét.

Az esõ ezúttal nem hátráltatta a pilótákat, de a hûvös idõjárás finoman szólva sem könnyítette meg a dolgukat.

A Ferrari gyorsan bekezdett, és mindhárom napot megnyerte az F10-es kódszámú versenygéppel. Az elsõ kettõn a brazil Felipe Massa, míg az utolsó napon a kétszeres spanyol világbajnok, Fernando Alonso volt a leggyorsabb. Alonso akkor elsõ tesztnapját töltötte új munkaadójával.

Egy héttel késõbb a mezõny nagy része már Dél-Spanyolországban, Jerez-ben vendégeskedett. A valenciai teszttõl eltérõen Jerez-ben négy napot körözgethettek a pilóták.

A fent említett hét istállóhoz csatlakozott az indiai kezekben lévõ Force India, a Red Bull-Racing, és az újonc Virgin Racing.

Az osztrákok a helyszínen rántották le a leplet autójukról, az RB6-asról.

Az idõjárás nem volt valami kegyes a tesztelni vágyókkal, sokat esett az esõ, és a hõmérséklet sokszor még a 14°C-ot sem haladta meg.

A négy napos teszten senki sem tudott duplázni. Az elsõn Nico Rosberg (Mercedes GP), a másodikon Kamui Kobayashi (Sauber), a harmadikon Sébastien Buemi (Toro Rosso), addig a negyediken Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) volt a leggyorsabb.

Hét nap pihenõ után folytatódhatott a „móka” Jerez-ben. A mezõnyhöz az utolsó elõtti teszten a malajziai Lotus néven futó csapat csatlakozott.

Az elsõ jerez-i teszthez hasonlóan itt sem tudott egy versenyzõ két napon az élen zárni.

A hol esõs, a hol száraz újabb tesztnapot Sebastian Vettel (Red Bull-Racing) nyerte. Vettel után Rubens Barrichello (Williams) is feliratkozott a listára. Az utolsó elõtti jerez-i napon Mark Webber (Red Bull-Racing), míg a zárón Jenson Button (McLaren-Mercedes) diktálta a tempót.

A csapatok felemás érzésekkel hagyták el Jerez-t, majd az idei év utolsó kollektív teszthelyszíne, Barcelona felé vették az irányt.

Az eddig megszokottakhoz hasonlóan 11 csapat volt jelen a teszten. A Campos, és a Team USF1 távol maradt, egy métert sem teszteltek autójukkal.

Barcelonában már lényegesen jobb idõjárás fogadta a versenyzõket – igaz, az esõ ezúttal sem kerülte el õket.

Webber nyitott az élen, majd Nicolas Hülkenberg (Williams) ugrott az élre a második napon. Tegnap az ex-Williams versenyzõ, Rosberg nyert.

Az utolsó tesztnap száraz körülmények mellett zajlott. A csapatok már kora reggel belevetették magukat a munkába, és folytatták programjukat.

A Ferrarinál Massa ülhetett az autóba, és tesztelhette azt. Felipe négykerekûjével technikai problémák akadtak, melyek miatt hosszú percekig a bokszból kellett figyelnie, hogy mi is történik a pályán.

Az F10-esen ma is ott „figyelt” a McLaren által továbbfejlesztett „cápauszony” motorborítás.

Felipe a nap elsõ részében nagyokat csatázott korábbi csapattársával, Michael Schumacher-rel, aki immáron a Mercedes színeiben rótta a köröket. Massa többek között idõmérõ szimulációt is teljesített, vizsgálva a gumik viselkedését a magasabb üzemanyag-terhelés mellett.

A hétszeres világbajnok a W01-esen több új elemet is kipróbált, miközben versenyszimulációt futott vele.

A változatosság kedvéért ma is elõ kellett venni a piros zászlót, sõt, még lengették is azt. Barrichello 9 óra 58 perckor a négyes kanyarban dobta el a gépet. A brazil kicsúszása miatt csaknem 15 percet szünetelt a teszt. Miközben délután sokan csak az FC Barcelona sztárjával, a francia válogatott Thierry Henry-val foglalkoztak, Rubens autója megadta magát – hidraulika probléma.

Kicsivel több, mint egy óra elteltével Kobayashi leállása miatt kellett félbeszakítani a körözgetést. A japán a kilences kanyarban parkolta le a Ferrari motorral hajtott C29-est. Koba a nap végén még egyszer leparkolta a gépet, akkor a kettes kanyarban ment el „pakolócéduláért” a bokszba.

A Red Bull-nál mindkét pilóta tesztelt ma. Mivel tegnap különbözõ technikai hibák miatt Vettel nem tudott sok kört megtenni a pályán, Webber csak délután ülhetett az RB6-os volánja mögé.

Akárcsak a Force India, és Adrian Sutil, a Renault is versenyszimulációt hajtott végre Robert Kubicával a fedélzetén. Kubica többek között egy új elsõ vezetõszárnyat is tesztelt az R30-as versenygépen.

A Virgin ma sem teljesített problémamentes napot. Az újonc csapat továbbra is hidraulika problémával küszködött. A brit istálló ígérete szerint a Bahrain-ben debütáló új aerodinamikai csomagjuk már nem engedi meg azt, hogy ehhez hasonló visszatérõ hibákat produkáljon a VR-01-es.

Az utolsó napon a brazil Lucas di Grassi kormányozhatta az autót.

A McLaren-nél 2008 világbajnoka munkálkodott. Hamilton és az MP4-25 láthatóan közeli barátságba került. A brit magabiztosan kormányozta új munkaeszközét.

A Lotus nem parádézott, igaz, valamivel gyorsabb köröket tudtak diktálni, és az autó sem tûnt olyan bizonytalannak a gyorsabb kanyarokban, mint korábban.

A T127-est Heikki Kovalainen vezette. Ez volt az elsõ, és egyben utolsó tesztnapja a finnek Barcelonában, ami nem volt problémamentes, ráadásul az utolsó 15 percben meg is állt a 4-es kanyarban.

Végül, de nem utolsó sorban a Toro Rosso-nál a svájci Buemi volt munkában az STR5-ös versenygéppel.

A csapatok legközelebb már csak Bahrain-ben, a 2010-es évadnyitó versenyhétvégén lendülnek akcióba két hét múlva.


Forrás: F1-Live

Poz. # Versenyzõ Nemz. Csapat Autó Köridõ Hátr. Kül.el On Kör.
1.   L. Hamilton McLaren MP4-25 1:20.472       134
2.   M. Webber Red Bull RB6 1:20.496 +0.024     61
3.   F. Massa Ferrari F10 1:20.539 +0.067     114
4.   A. Sutil Force India VJM03 1:20.611 +0.139     100
5.   S. Vettel Red Bull RB6 1:20.667 +0.195     76
6.   M. Schumacher Mercedes GP MGP W01 1:20.745 +0.273     123
7.   R. Barrichello Williams FW32 1:20.870 +0.398     84
8.   K. Kobayashi BMW-Sauber C29 1:20.911 +0.439     67
9.   S. Buemi Toro Rosso STR5 1:22.135 +1.663     88
10.   R. Kubica Renault R30 1:23.175 +2.703     107
11.   H. Kovalainen Lotus T127 1:25.251 +4.779     65
12.   L. di Grassi Virgin VR-01 1:26.160 +5.688     49

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás