Hamilton nyerte az utolsó tesztnapot Jerez-ben

Az utolsó pár perc parádésra sikeredett Jerez-ben, melynek a gyõztese végül a McLaren-Mercedes 2008-as bajnoka, Lewis Hamilton lett.

A csapatok nem bízták a véletlenre, és szombaton, hétvégén is teszteltek. Az elõzetes idõjárás jelentések nem kecsegtettek sok jóval. Kora reggel tudni lehetett, hogy a mai napot nem ússzák meg szárazon.

Pontban 9 órakor zöldre váltott a lámpa a bokszutcában, Jerez-ben. Elsõként Sebastian Vettel hajtott ki  a nedves versenypályára a Red Bull RB6-osra.

A német pilótát Robert Kubica a Renault-val, Felipe Massa a Ferrarival, míg Adrian Sutil a Force Indiával követte.

Mivel ma is Massa volt a soros a Ferrarinál, Alonso távollétében nem sok rajongóra számíthattak a szervezõk a lelátókon. Javarészt brit zászlókat fedezhettek fel a kilátogatók, mely természetesen Lewis Hamilton-nak, és a McLaren-Mercedes-nek szólt. Hamilton a mai napon a hosszabb etapokra, és az aerodinamikai beállításokra koncentrált.

Az utolsó napot sem úszhattuk meg piros zászlók nélkül. Elõször Vettel miatt kellett 15 percre leállítani a tesztet. A Red Bull a kilences kanyarban állt meg. Ez kissé aggodalomra adhat okot az osztrákok háza táján, hiszen a csapat ausztrál versenyzõje, Mark Webber alatt sem bírta ki a gép. Igaz, tavaly is hasonló történtet játszódott le Spanyolországban a „bikáknál” a téli teszteken…

Kevéssel egy óra elõtt Massa leállása jelentette a legnagyobb látványosságot. A brazil pilóta a tízes lassító elõtt gondolta úgy, hogy meg kell állnia. Felipe egy hosszabb etap után állt meg. A Ferrari hivatalos tájékoztatása szerint nem technikai probléma miatt döntöttek úgy, hogy leparkolják a pálya szélén az F10-est.

Mindeközben az idõjárás egyre jobb, és jobb lett.

Harmadikként Michael Schumacher iratkozott fel a listára. Schumi reggel megtett néhány kört, majd a bokszba hajtott. A W01-esnek komolyabb technikai hibával kellett szembenéznie. A szerelõk kora délutánra összerakták a gépet, és Michael mehetett is vissza a spanyol aszfaltcsíkra.

Schumi sokáig nem örülhetett, 13 óra 53 perckor az ötös kanyarban megállt. Az ellenõrzés után Michael újra akcióba lendült.

Ekkor már az újonc Virgin Racing is a pályán volt. A csapat brazil versenyzõje, Lucas di Grassi végre valahára értékelhetõ tesztet tudott teljesíteni. Az autót a szerelõk egész délelõtt szerelték, de végül csak elkészült.

A spanyol szurkolók nem maradtak honfitársak nélkül. Pedro de la Rosa a Sauber C29-es, addig a tegnapi nap gyõztese, Jaime Alguersuari a Toro Rosso STR5-ös autóját tesztelte.

A Williams-nél Rubens Barrichello volt szolgálatban. Az utolsó etapban nagy tûzijáték volt, amibõl a brazil veterán is kivette a részét. 

Forrás:F1-Live

Végeredmény

Hely Nemzetiség Versenyzõ Csapat Autó Idõ Különbség Kör  
1. United Kingdom Lewis Hamilton McLaren MP4-25 1:19.583   113  
2. Germany Adrian Sutil Force India VJM-03 1:20.180 +0.597 84  
3. Brazil Rubens Barrichello Williams FW32 1:20.341 +0.758 90  
4. Poland Robert Kubica Renault R30 1:20.358 +0.775 85  
5. Germany Michael Schumacher Mercedes GP W01 1:20.613 +1.030 84  
6. Germany Sebastian Vettel Red Bull Racing RB6 1:21.203 +1.620 90  
7. Brazil Felipe Massa Ferrari F10 1:21.485 +1.902 160  
8. Spain Pedro de la Rosa Sauber C29 1:22.134 +2.551 105  
9. Brazil Lucas Di Grassi Virgin Racing VR-01 1:22.912 +3.329 63  
10. Spain Jaime Alguersuari Toro Rosso STR5 1:24.072 +4.489 98  

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás