Hamilton nyerte az 1000. F1-es versenyt

A rajt döntötte el a Kínai Nagydíjat, Lewis Hamilton már az első métereken bebiztosította győzelmét az F1 1000. versenyén. Sebastian Vettel egy korai csapatutasítással nyerte vissza helyét az elégedetlenkedő Charles Leclerc-rel szemben, és idén először pezsgőzhetett.

Bottas kipörgette! A rajtnál, és ezzel el is vesztette az esélyét az 1000. dicsőségére. Hogy mindig ott legyen a neve mellett, ha az évkönyveket felcsapja valaki. A dicsőség ugyanis azé a Lewis Hamiltoné lett, aki saját elmondása szerint nem feltétlenül törődik ezzel az egész jubileumi dologgal. Ez általában így is van mindenkivel, aki vesztésre áll. Utána azonban a történelemkönyvekkel jubilál. Megérdemelten!

Mert Lewis Hamilton végig uralma alatt tartotta az 1000.-et. Olyannyira, hogy a kamera nem is kereste, vagy legalábbis a rendező nem kérte erre. Bottas sem nagyon tudta követni, hamar lőtávolon kívülre került, aztán legközelebb egy korábbi kerékcsere miatt jött a látóterébe Hamilton, de innen is sikerült elvesztenie.

Picit hátrébb viszont volt esemény bőven. Manapság a legnagyobb figyelem a Ferrari csapatutasításos tevékenységét övezi. Ki a kiválasztott? Van-e egyáltalán? Egyelőre a helyzet hozza, de valószínűleg Vettel, aki már évek óta megpróbálja sikerre vinni a Ferrarit, rendelkezik néhány plusz kredittel.

A német a rajtnál remekül jött el, de épp emiatt fennakadt a kipörgő Bottasban, és ez elég volt ahhoz, hogy a csapattárs, Charles Leclerc megelőzze őt. Vettel azonban nem maradt le, ott volt végig a monacói nyakán, és 10 kör után a csapat meg is kérte az ifjú titánt, hogy engedje valószínűleg „sürgősebb” útjára márkatársát.

A csere meg is történt, de talán épp a folyamatos közelautózás miatt Vettel kerekei mintha nem lettek volna százasok és történt néhány elfékezés, ami miatt a négyszeres világbajnok nem is igazán tudott elhúzni csapattársától. Egy kicsit jobban el tudott nyúlni, de nem volt komoly előnye. Számszerűen. De helyzeti az nagyon is.

Hiszen általában azt részesítik előnyben a bokszutcában, aki a pályán előrébb van, és amikor Max Verstappen, aki elég közel volt a Ferrari alakulatához, a bokszba hajtott Vettellel reagált a csapat. Sikerült is megtartani a pozíciót a hollandhoz képest, de már itt kiderült, hogy ha Leclercet kihívják, ő már veszíteni fog egy helyet. Jött a B terv, ami egy elnyújtottabb első kerékcserés periódust jelentett, mely után a futam végén jobb helyzetbe kerülhetett volna az ifjú ferraris.

Ez azonban nem jött be. Csupán négy körrel tudta tovább húzni, aztán pedig ahogyan mindenki más, ő is kiállt egy második kerékcserére. Ráadásul az elnyújtott első etap sem tudta megvédeni Max Verstappentől, így Leclerc végül csak az ötödik helyen ért célba.

Hamilton elsőségét azonban mindez nem befolyásolta. Csupán az az idei újítás, amivel kapcsolatban épp a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff jelentette ki, hogy miatta valaki egyszer a falban köt ki. A gyorskörért járó plusz pont azonban sokáig úgy tűnt, hogy Sebastian Vettel „ölébe hullik”, ám az utolsó előtti körben Pierre Gasly kirongyolt a bokszba egy plusz kerékcserére, majd megnyomta a gázt, és elhappolta ezt a plusz egy pontot, miközben a hatodik helyen célba ért.

A verseny legjobbjának viszont az az Alexander Albon választatott meg, aki szombaton az összetört autója miatt nem vehetett részt az időmérő edzésen, a futamon azonban szerzett egy pontot!

Az 1000. futam után a 2019-es évad tabelláján már nem Valtteri Bottas, hanem Lewis Hamilton áll, amivel kapcsolatban Bottas kijelentette: nem túl jó érzés.

Nos, ismét két hét hetet kell várnunk, hogy kiderüljön, Bottas jobb érzésekkel gazdagodik-e – a következő versenyhétvége az Azeri Nagydíj lesz.

A Kínai Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő
1. Lewis Hamilton  Mercedes 1 ó 32 p 6,350 mp
2. Valtteri Bottas Mercedes +06,552 mp
3. Sebastian Vettel Ferrari +13,744 mp
4. Max Verstappen Red Bull-Honda +27,627 mp
5. Charles Leclerc Ferrari +31,276 mp
6. Pierre Gasly Red Bull-Honda +1 p 39,307 mp
7. Daniel Ricciardo Renault +1 kör
8. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes +1 kör
9. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari +1 kör
10. Alexander Albon Toro Rosso-Honda +1 kör
11. Romain Grosjean Haas-Ferrari +1 kör
12. Kevin Magnussen Haas-Ferrari +1 kör
13. Lance Stroll Racing Point-Mercedes +1 kör
14. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari +1 kör
15. Carlos Sainz McLaren-Renault +1 kör
16. George Russell Williams-Mercedes +2 kör
17. Robert Kubica Williams-Mercedes +2 kör
18. Lando Norris McLaren-Renault kiesett
19. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda kiesett
20. Nico Hülkenberg Renault kiesett
Leggyorsabb kör: Pierre Gasly, 1:34,742 mp

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás