• Okleen sponges
  • Hamilton győzött, a Ferrari nullázta Vettelt

    Lewis Hamilton 59 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben azok után, hogy megnyerte a Japán Nagydíjat, miközben legnagyobb riválisa, Sebastian Vettel már a rajt után kiszállt a versenyből.

    Lewis Hamilton

    Lewis Hamilton

    Már a Japán Nagydíj előtt is állt a bál a Ferrarinál, a suzukai megmérettetés után Maranellóban pedig már a hattyúdalt is bekészítheti a helyi DJ, hiszen Sebastian Vettel egy technikai probléma miatti futamfeladást követően nagy kerek nullával távozott a Japán Nagydíj helyszínéről.

    Ami a világbajnoki címet illeti, a futamon csak az volt a kérdés, hogy növeli-e, illetve mennyivel növeli előnyét Lewis Hamilton.

    Ahogy a felvezető műsorunkban a Mercedes britje elmondta, nagyon komoly előnnyel akarja megnyerni a világbajnokságot, hogy ne legyen kérdés, hogy ki a jobb. Ennek érdekében egyelőre mindent meg is tett, hiszen végül megnyerte a Japán Nagydíjat, míg legnagyobb ellenfele már a rajt után kiállni kényszerült.

    A suzukai hétvége után már 59 pontos előnye van Hamiltonnak, ami azt figyelembe véve, hogy már csupán négy futam van hátra, ahol összesen 100 pont szerezhető, könnyen kiszámolható, hogy a „komoly esély” jelző már az „innen már csak elrontani lehet”-re változott.

    Hozzá kell tenni, hogy azért nem volt teljesen izgalommentes Hamilton győzelme, mivel a második helyen végző Max Verstappen például soha nem szakadt le róla igazán. Sőt, a végén még támadásba is akart lendülni, csakhogy az újkori Alonso-faktor, vagyis a lekörözöttként feltartó spanyol a maláj hétvége után ezúttal is „besegített” kicsit Hamiltonnak. Akkor Vettelt, most Verstappent tartotta fel épp csak annyira, hogy az élen autózó brit célvonalig tartó lélegzetvételhez jusson.

    De okozott lélegzetvisszafolytást Hamiltonnak saját csapattársa, Valtteri Bottas is, amikor korábbi kiállóként kissé feltartotta a nyakára megérkező csapattársát. A brit be is szólt a csapatának, hogy nem feltétlenül lesz könnyű így beszorulva megvédeni elsőségét Verstappennel szemben. A dolog úgy rendeződött, hogy Bottas félreállt, és mindenki ment a maga útján.

    Ami odáig vezetett, hogy a dobogó második helyére Max Verstappen, a harmadikra Daniel Ricciardo állhatott fel, és a gyengélkedő Bottas szépen le is szorult onnan. Ahogy leszorult Kimi Räikkönen is, de ő legalább csapattársával szemben állva maradt, és befutott az ötödik helyen.

    Pontot szerzett még Esteban Ocon, és a mellőle elmaradhatatlan Sergio Pérez, az agresszíven helyezkedő Kevin Magnussen és a kasztniszilárdság-tesztelő Romain Grosjean. Valamint Felipe Massa is, aki nagy szerepet játszott a futam izgalmasabbá tételében.

    Egyfajta kidobóemberként állt a futam során a pontszerzés bejáratánál, csakhogy többen is erősebbnek bizonyultak nála. A legnagyobb pofont természetesen Kevin Magnussentől kapta a brazil, akit valószínűleg csúnyán meglepte a Haas autójának befurakodása.

    A hírek szerint ezek a futamok most már vélhetően valóban az utolsók lehetnek Felipe Massa számára, és valószínűleg nem ilyen búcsút tervezne a jobb napokat is megélő williamszes.

    Ahogyan jobb búcsúra számított Carlos Sainz is, aki a Toro Rosso kötelékét hagyta most ott már rögtön a rajt után. Saját hibájából kicsúszott ugyanis, és így a rádión keresztül már az első kör vége előtt megkezdődött a búcsúzkodás a csapattól.

    A Japán Nagydíjat talán utólag Sebastian Vettel bajnoki esélyeinek egyik búcsúztatóhelyszíneként fogjuk említeni, azonban még van hátra négy futam. Ráadásul ezúttal két hét múlva rendezik a következő versenyt, amely idő alatt még sok mindenen javíthat a Ferrari. Már csak az a gond, hogy Lewis Hamilton bajnoki címe ellen nem lesz elég csak javulni a Ferrarinak, most már a szerencse is nagyon komoly szerepet játszik majd.

    Amerikai Nagydíj következik világbajnoki címdöntési eséllyel.

    Forrás: M4Sport

     

    Kapcsolodó cikkek

    Verstappen Hamiltont győzte le a 2. F1-es győzelméért Hatalmas ünneplés közepette szerezte meg második Forma-1-es győzelmét Max Verstappen. Max Verstappen Szombaton a Q3-ban még azon izgultunk,...
    Ma mindenki Hamiltonért rajtolt! 28 pont az előnye… Hamilton esélytelenül nyert, a Ferrari nyelt és a Red Bullnak is és Alonsónak is szárnyakat adott! Lewis Hamilton A futam rajtját követő má...
    A Mercedes tarolt a Ferrari otthonában Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sima kettős győzelmet aratott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, a ferraris Sebastian Vettel egy 3. hellyel vigasztalta a...

    Nincs komment

    Legyél Te az első hozzászóló!

    Vélemény, hozzászólás?

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás