Francia Nagydíj beharangozó

A Francia Nagydíjon a világbajnoknak a tavalyi feltámadáshoz hasonló formajavulásra van szûksége, ha nem akar nagy hátrányba kerûlni. Riválisa, Hamilton hátrányból indul, de Massa vagy Kubica gondot okozhat. Bûcsûfutamra készûlûnk a hétvégén, ugyanis a jelenlegi állás szerint idén utoljára kerûl sor a Francia Nagydíjra Magny Cours-ban. Persze tavaly is ezt hihettûk, és Bernie Ecclestone mégis meggondolta magát – most is vannak olyan hangok, amelyekbõl arra lehet következtetni, hogy egy év mûlva is itt rendezik a versenyt.

De nemcsak ebben hasonlít a helyzet az egy évvel ezelõttihez, Kimi Räikkönen is hasonló cipõben jár, mint 2007-ben. A finn versenyzõ ûjra hátrányban van az elrontott monacói, és a Lewis Hamilton által idejekorán lezárt kanadai futam után.

Egy évvel ezelõtt ezen a pályán jött el a Ferrari feltámadása, a McLaren által dominált észak-amerikai versenyek után Massa, és fõleg Räikkönen Franciaországban és Nagy-Britanniában tért vissza a bajnoki kûzdelembe két futamgyõzelemmel.

Idén is esélye van a bajnoknak, ugyanis a montreali baleset miatt Hamilton tíz helyes rajtbûntetéssel indul neki a futamnak. A Ferrarinak egyébként is fekszik a pálya, és mivel elõzni sem könnyû, pole pozícióból simán körbe lehet menni a gyõzelemig. Felipe Massa ragyogó formában van, így a brazilt egyértelmnûen a gyõzelemre esélyesek közé kell sorolni.

Hamiltonra sokkal nehezebb feladat vár, és annak ellenére, hogy õ maga nagyon bízik a jó eredményben, a hibával is számolnunk kell. Tavasszal Bahreinben az elrontott rajt miatt az angol pilóta tulajdonképpen a  mezõny közepébõl rajtolt, és láthatóan nem is bírta a nyomást, kapkodva elõzgetett, amíg hátulról bele nem rohant Fernando Alonso autójába.

A másik mclarenes, Heikki Kovalainen meglepõen beleszûrkûlt az idénybe, a finn pilóta sok-sok balszerencsét tekintetbe véve sem tûnik komoly kihívónak, a McLaren ponthátrányának csökkentésére nem sok esély van.

A BMW Sauber a kanadai kettõs gyõzelem után lendûletben van, tavaly is jól szerepeltek itt – Robert Kubica a 4., Nick Heidfeld pedig az 5. lett – de a német pilóta még mindig nem érzi magát esélyesnek az idõmérõn, emiatt igazából csak a lengyellel számolhatunk.

Nem szabad megfeledkeznûnk a Renault-ról sem, a hazai pályán biztosan apait-anyait beleadnak majd a jó eredményért, Alonso nagy elõrelépésrõl beszél. Hasonlóan hajt majd a Red Bull is, hiszen õk is a francia gyártó motorjait használják, Mark Webber két hete ugyan nem, de addig élete legjobb idényét teljesítette, és az öreg róka, David Coulthard is lendûletet meríthetett a Montrealban szerzett harmadik helybõl.

A Toyotánál a mûlt héten elhunyt egykori csapatfõnök, Ove Andersson emlékére szeretnének valami szép eredményt elérni, és az edzésmenõ, Jarno Trulli jó rajtpozíciót elcsípve képes is leht erre, fõleg, ha az elõzésnek nem kedvezõ pályán jól játssza majd a Trulli-vonatban a mozdony szerepét.

Komoly kihívást jelent majd a jó beállítások eltalálása a hétvégén, ugyanis a gyors sikánok nagy leszorítóerõt követelnek, amely a várhatóan forró aszfalttal egyûtt nagyon megviseli majd a gumikat. Esõt is jósolnak szombatra, az idõmérõre, és a futamon is eleredhet az ég. Ha jön a csapadék, lutri lesz a verseny. Kiemelten fontos a jó rajtpozíciót, mert a Magny Cours-i aszfaltcsík nem sok lehetõséget ad az elõzésre – azért tavaly Alonso és Heidfeld gyönyörû csatát vívott -, a körmenetet pedig jobb minél elõbbrõl kezdeni.

Francia Nagydíj, Magny Cours

A pálya hossza: 4411 m
Körök száma: 70
Pályarekord: 1:15.377, M Schumacher (2004)
A tavalyi eredmény:
1. Räikkönen
2. Massa
3. Hamilton

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás