Fordított rajtrácsos sprintfutamok?

Sajtóértesülések szerint fordított rajtrácsos sprintfutamokkal való kísérletezésre használhatja ki a Forma–1 az év első felének dupla versenyeit.

Ausztria kormánya a hétvégén engedélyt adott arra, hogy a Red Bull Ringen Forma–1-es versenyt tartsanak, így már csak formalitásnak tűnik annak bejelentése, hogy egy július 5-ei és egy július 12-ei spielbergi nagydíjakkal indul a 2020-as F1-es bajnokság. A jövő hét elején várhatóan ismertetik is a programtervezetet – ám nem kizárt, hogy azon kívül egy változtatásról is hírt adnak hamarosan. A The Race című lap ugyanis úgy tudja, ismét napirenden van a fordított rajtrácsos kvalifikációs sprintfutamok témája!

A lap beszámolója szerint az ötlettel tavaly előálló Liberty Media az FIA-val és a csapatokkal folytatott pénteki egyeztetés során fölvetette, miután Ausztriában, majd várhatóan Nagy-Britanniában is két egymást követő nagydíjat rendeznek, ez ideális lehetőséget kínálna arra, hogy az egyes helyszínek második hétvégéjén kísérletezzenek az újítással. A kvalifikációs versenyre a tavalyi elgondolás szerint kerülne sor: a bajnokság állásának fordított sorrendjében sorakoztatnák fel a mezőnyt a rajtrácsra, majd egy rövid sprintfutam döntene a vasárnapi normál verseny rajtfelállásáról. A helyszínek másik versenyhétvégéje eközben a hagyományos módon zajlana, normál időmérő edzéssel.

A fordított rajtrácsos kvalifikációs sprintverseny ötletét a Liberty egyszer már megpróbálta eladni a csapatoknak, ám azok leszavazták azt. Az akkori terv az volt, hogy 2020 néhány kiválasztott helyszínén kísérleti jelleggel tesztelik, hogyan működik az újítás, és ha beválik, a 2021-es megújulás keretében bevezetik. A résztvevők azonban nem akartak semmiféle kísérletezést. Akkor azzal érveltek, hogy az előzési nehézségek miatt egy megkavart sorrend sem garantálna nagyobb izgalmakat, főleg nem úgy, hogy a mezőny végére egymáshoz hasonló teljesítményű autók kerülnének.

The Race szerint a mostani dupla hétvégékben azért lát jó lehetőséget a Liberty, mert így közvetlenül össze lehetne hasonlítani, hogy a két lebonyolítási mód közül melyik szolgál jobb versennyel.

Az FIA állítólag az újítás kipróbálása mellett van, ám ahhoz, hogy legyen is bármi a kísérletből, a 10 istálló egyhangú beleegyezésére is szükség lenne. Ez már legutóbb sem volt meg, ám a lap úgy tudja, a pénteki megbeszélésen most csupán egy istálló ellenezte az ötletet. A végső szavazást a jövő héten tarthatják a kérdésben.

Az esetleges szabálymódosításnak az FIA már előkészítette a terepet. Nemrég elfogadták, hogy a világjárványra való tekintettel a szövetség a csapatoktól függetlenül módosíthat az egyes nagydíjhétvégék menetén, amennyiben ezt szükségesnek érzi. Ezt ugyanakkor még azzal a céllal fogadták el a csapatok, hogy a zsúfolt program miatt legyen lehetőség kétnapos nagydíjak lebonyolítására, könnyítve ezzel a logisztikai feladatokon.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás