Ferrari nyilatkozatok az időmérő edzés után

18colAlonso a nyolcadik, Räikkönen a kilencedik lett az időmérőn.

Fernando Alonso:
“A mai időmérő edzés a szokásosnál nehezebb volt, vagy legalábbis sokkal komplikáltabb, mint az elmúlt két versenyhétvégén, amikor az élen állókkal tudtunk harcolni. Eddig itt nem vagyunk versenyképesek, habár az autó és a beállítás úgy tűnik, rendben van, szinte semmit nem változtattunk. Nem tudunk különösebben egy rossz pontot sem kiemelni, mert minden szektorban veszítettünk időt. Az igazság az, hogy az előttünk végzők gyorsabbak voltak nálunk. Itt a tapadás minden körben javul és ezen felül a boxutcai sebesség 60 kilométer/órára való csökkentése az egy kerékcserés stratégiára enged következtetni. Habár a biztonsági autó a dolgokat kicsit megkeverheti, de azt hiszem a holnapi rajt és az első kanyar fogja meghatározni a verseny végeredményét és a lehető legjobban fel kell készülni a verseny első szakaszára.”

Kimi Räikkönen:
“A nehéz pénteki nap után a dolgok ma jobban alakultak, az autó sokat javult, köszönhetően a sok változásnak, jó sebességünk volt. Természetesen nem ilyen eredményre számítottunk, de a hétvége elejéhez képest előrelépést értünk el és ez önbizalommal tölt el a versenyre. A mai napon nem volt könnyű gyors kört összerakni, mert még az autó elejével vannak problémák, különösen az utolsó szektorban, de holnap mindent megpróbálunk, szeretnénk néhány pozíciót javítani.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“Tegnap azonnal kiderült, hogy a gumiteljesítmény a többi pályához képest szokatlan, egyrészt a pálya felszíne, másrészt a keverékek miatt. Ez a helyzet emlékezetet minket az első austini szombatra, ahol a legjobb köridők néhány megtett kör után jöttek csak. Ma a fő nehézséget a megfelelő üzemanyag mennyiség kiválasztása jelentette, miközben a maximális teljesítményre törekedtünk, arra is figyelni kellett, hogy számos kört szükséges teljesíteni addig, míg a legjobb teljesítményt megkapjuk. Ehhez még a pálya javulása is hozzájött. A mai eredmény ugyanazt az erősorrendet mutatja, mint amit a múlt héten Suzukában láttunk, a Williams sokkal versenyképesebb, a Red Bull zárkózik fel és volt néhány meglepetés is, például a két Toro Rosso. A verseny valószínűleg egy kerékcserés lesz, de a kerékcserékre szánt időszak nagyon tág, mert az abroncsok alig kopnak. Magnussen büntetésével egy helyet nyerünk a rajtrácson, de csak holnap derül ki, mennyire lehet előzni ezen a pályán. Jó esély van a biztonsági autókra, ha azt nézzük, hogy a falak mennyire közel vannak és szinte alig van menekülőút. Ezt lehet kockázatként és esélyként is felfogni, de nekünk készen kell állni a reagálásra.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás