F-1: aláírt 2011-re Alonso új társa?

Négy versenyt rendeztek idén a Formula-1-es világbajnokságban, francia lapértesülések szerint a Ferrari azonban már készül a következõ idényre is.

Négy versenyt rendeztek idén a Formula-1-es világbajnokságban, francia lapértesülések szerint a Ferrari azonban már készül a következõ idényre is. A száguldó cirkusz mindennapjaival foglalkozó egyik francia internetes portál már meg is nevezte a maranellóiak 2011-es összeállítását, amelyben csak Fernando Alonso helye biztos. A weblap tudomása szerint az olasz istálló már elõszerzõdést kötött a kétszeres világbajnok spanyol fenomén társával, aki nem Felipe Massa lesz!!!

Számos érv szól a brazil versenyzõ távozása és maradása mellett, a Ferrari pedig hivatalosan még nem nyilatkozott terveirõl. Pletykák azonban már vannak, amelyek nagy része arról szól, hogy változik a felállás.

Tény, Massa még nem nyert világbajnoki címet, pedig évek óta élvezi a maranellóiak bizalmát. Három évvel ezelõtt Kimi Räikkönen diadalmaskodott elsõ szezonjában az olasz istállónál, azóta pedig a McLaren (2008: Lewis Hamilton) és a Brawn GP (2009: Jenson Button) diadalmaskodott.

Massa két évvel ezelõtt nagyon közel járt a világbajnoki címhez, de a drámai Brazil Nagydíj végén szomorúan kellett konstatálnia, hogy kicsúszott kezébõl a siker. Tavaly esélye sem lehetett, hiszen a Ferrari gyengécske autót épített, õ pedig súlyos balesetet szenvedett a Hungaroringen.

A brazil pilóta hónapokon át lábadozott a Magyar Nagydíj után, az idei szezonra azonban tökéletesen felkészült. Gyõznie még nem sikerült, de tartja a lépést Alonsóval, összetettben nyolc pont a hátránya a spanyollal szemben.

A www.tomorrownewsf1.com azonban úgy tudja, a Ferrari már nem bízik Massa világbajnoki címében, így a mezõny egyik leggyorsabb pilótáját cserkészte be. A portál úgy tudja, az Itáliában nevelkedett, az ottani szurkolónak kedvencének számító versenyzõ érkezik Alonso mellé.

Hogy ki õ? Egyszeres futamgyõztes, 2008-ban negyedik volt összetettben. Igen, a weblap úgy tudja, hogy Robert Kubica már elõszerzõdést kötött a maranellói istállóval! A krakkói fiatalember már Massa tavalyi balesete után is közel járt a megállapodáshoz, de a Ferrari akkor még Giancarlo Fisichellát igazolta le.

Robert Kubica tavaly szenvedett a BMW-Sauberrel, de idén kivirult a Renault-nál. A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon még nem szerzett pontot, de Ausztráliában második, Malajziában negyedik, míg Kínában ötödik volt. Pedig a szakértõk többsége úgy véli, a francia csapat autója nem veheti fel a versenyt a Red Bull, a McLaren, a Mercedes és a Ferrari idei konstrukciójával. Vagyis a lengyel klasszisnak meg „kellene” elégednie a kilencedik-tizedik pozícióval…

Az elõszerzõdés korai megkötése egyébként nem lenne váratlan, hiszen annak idején Räikkönen és Alonso is hónapokkal a hivatalos bejelentés elõtt megállapodott a Ferrarival.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás