Ezt elkapkodta a Ferrari: erővel akarták ész helyett…

A Ferrari elismeri, túlságosan mohó és elhamarkodott volt Carlos Sainz taktikájával Portugáliában.

Az időmérő edzésen ismét a középmezőny legjobbjaként zárt a Ferrari, ezúttal Carlos Sainzcal. Az ötödik helyről rajtoló spanyol egy ideig a vasárnapi Portugál Nagydíjon is jó eséllyel pályázott e pozícióra, ám addig próbálták kitrükközni a nagy rivális McLarent, amíg maguk vesztek rajta.

Sainz a rajtot követően megelőzte Sergio Pérez Red Bullját. A mexikóinak fontos taktikai szerepet szánt a csapata, így a biztonsági autós újraindításnál kiadták neki: mindenképpen előznie kell. Ez össze is jött a Ferrari ellen, ám csatájukat Lando Norris kihasználta, és mindkettejüket megelőzte. A későbbi Pérez, Norris helycsere után a Ferrari vissza akart vágni. Sainzot korán, a 21. körben hívták kerékcserére, abban a reményben, hogy egy elévágással feljönnek 5.-nek. Csakhogy hiába nyomta meg nagyon a kivezető körét, Sainz közepes gumija egyből szemcsésedni kezdett. Az elévágás nem sikerült, a már eleve rosszul működő gumin viszont nagyon hosszú etap várt rá, és a ferraris versenye lejtmenetbe került: végül a pontzónából is kicsúszott.

Miközben a Ferrari számára az alapvető problémát a közepes gumik rossz teljesítménye jelentette (Charles Leclerc is csak szenvedett ezen a típuson), a csapat azt is elismerte, hogy csúnyán elszúrták a stratégiát.

„Szerettünk volna elévágást végrehajtani, de nem jött össze. Épp ellenkezőleg: nehéz helyzetbe hoztuk Carlost” – ismerte el Laurent Mekies sportigazgató. „Túlságosan is nyomta, és a futam hátralévő részére a közepes gumi szemcsésedni kezdett, ami tulajdonképpen kivette őt a versenyből, a pontzónából. Nem kaptuk meg a várt eredményt.”

Miközben Sainz nem kritizálta, inkább még vigasztalta is a Ferrarit, Mekies elismerte, egyszerűen elkapkodták Norris támadását, és ennek köszönhetően sokkal gyengébb eredményt értek el Sainzcal, mint amire az autójuk képes lett volna.

 

„A stratégiai hiba Carlosnál? Ez több volt egyszerű hibánál. Előzni akartuk Norrist a futam azon fázisában. Türelmesebbnek kellett volna lennünk, mivel a verseny még hosszú volt, és meg kellett volna várnunk, míg jobb képet kapunk a lágy gumiról, amin jó időket futottunk. Abban a pillanatban túlvállaltuk magunkat a céljainkkal, és erővel akartunk előzni”

– állapította meg a francia.

A történtektől Mattia Binotto csapatfőnök sem volt elragadtatva. Noha Charles Leclerc a 6. helyen, Norris mögött ért célba, a Ferrari értékes konstruktőri pontokat veszített, és 11 egységre leszakadt a wokingi fő ellenféltől. „Csalódottak vagyunk ezzel a versennyel, mert más, sokkal jobb eredményre számítottunk. Úgy érkeztünk ide, hogy Portimao papíron feküdhet nekünk a közvetlen ellenfeleinkhez viszonyítva, de nem így volt. Az időmérőnk sem volt tökéletes Charles-lal, és a versenyünk sem alakult jól. Carlos a lágyon az első etapján ugyanolyan gyors volt, mint Norris, talán kicsit még gyorsabb is, hiszen több tartalékunk volt, mint a McLarennek, csak nem használtuk ki” – mutatott rá a svájci. „Ez értékes pontokba került. Charles jó versenyt futott, Carlosnak nehéz délutánja volt, főleg a második etapja miatt.”

A Scuderia a gyors javításban bízik. „A barcelonai nehéz pálya, jól fel kell készülnünk rá. A legapróbb részletek is döntőek lehetnek, és muszáj lesz a teljes potenciálunkat kiaknáznunk a hétvégén” – mondta Binotto.

Mekies szerint Barcelona igazi teszt lesz számukra. „Aki itt jó, az általában más pályákon is jó. Igyekszünk a legjobban fölkészülni rá a héten, mert szeretnénk visszavágni. Az időmérőn és a versenyen is megvolt bennünk a potenciál, és most szeretnénk ezt jobb eredményre váltani.”

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás