Ezért esett ki Räikkönen

kimi-raikkonen-ferrari-testKimi Räikkönen csapatát, a Ferrarit tette felelőssé az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén történt Q1-es kieséséért. A finn mindössze a 18. helyen végzett, miután elmondása szerint félreinformálták őt a taktikáról.

„Mi van? Ez hogy a ******* lehetséges?!” – lepődött meg nem éppen irodalmi stílusban Kimi Räikkönen, miután mérnöke a Q1 végén közölte vele, csak a 18. helyen végzett, s kiesett. A finn versenyző a közvetlenül a kiesése után adott nyilatkozatában még igen szűkszavúan nyilatkozott a történtekről. „Valaminek történnie kellett, hiszen nem jutottunk tovább” – mondta. Majd a kérdésre, technikai probléma vagy emberi mulasztás okozta-e vesztést, csak egy szintén semmitmondó „nem tudommal” felelt.

A Sky Sports munkatársa, Ted Kravitz azt már az időmérő alatt kiderítette, hogy Räikkönen autójával semmilyen probléma nem volt, s még elegendő üzemanyaga is lett volna egy újabb kör megtételére az eleinte vizes, aztán fokozatosan felszáradó pályán. 2007 bajnoka aztán a Ferrari kvalifikációt követő hivatalos sajtótájékoztatóján (melyre úgy 20 perces késéssel érkezett meg, s melyen elsőre még a mikrofonja sem működött…) már bővebben is beszélt a történtekről.

„Egy bizonyos információ, amit a csapattól kaptam, téves volt. Azt tettem, amit mondtak, amikor kimentem, és sosem kaptam arról információt, hogy az első tervünk már nem megvalósítható. Ezzel elveszítettünk egy teljes kört” – utalt arra a finn, hogy eredetileg három kört akart megtenni, holott erre már nem volt ideje. „Én tettem, ami a megszokott, és senki sem értesített róla, hogy a terv megváltozott. A lényeg az, hogy túlságosan későn küldtek pályára, és ezért lemaradtunk egy körről, ami nagyon sokba került nekem. Hibáztak, túl későn küldtek ki. A terv megváltozott, de nem szóltak róla.”

Räikkönen ugyan a két McLaren és a két Red Bull büntetésével nyer pár pozíciót a rajtrácson, tudja, így is nehéz dolga lesz a versenyen. Helyzete már csak azért is bosszantó, mert a Ferrari Ausztriában eddig remek formát mutatott. Ez ugyanakkor némi segítséget is jelenthet majd neki a fölzárkózáshoz. „Nem ideális a helyzet. Sokkal előrébb kéne lennünk, és az élen kéne harcolnunk. Mindent megteszünk. Vannak hosszú egyenesek, de van pár nehéz kanyar is a pálya közepén, szóval jó esély van rá, hogy történjenek bizonyos dolgok” – tekintett előre Räikkönen, aki idén eddig csak egyszer, Malajziában rajtolt a legjobb tízen kívülről. Akkor a 11., holnap pedig a 14. rajthelyről vág neki a versenynek.

„Próbálok majd kimaradni a sok sz**ságból az első körben, aztán talán meglesz a tempóm. De sosem tudhatod, mi történik a versenyen. Többé-kevésbé jól alakult a hétvége eddig a pontig. Az autó jól vezethető, és biztosra veszem, hogy jó munkát végezhetünk” – zárta gondolatát a Ferrari csalódott versenyzője.

Forrás: Telesport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás