Buttoné az első tesztnap

Ma délelőtt 9-kor megkezdődött a Forma-1-es csapatok első hivatalos tesztje a spanyolországi Jerezben. A Williams kivételével minden csapat a 2013-as autót küldte a pályára, és egy-két kivételtől eltekintve tevékeny napot is zártak.

 

A nap két fő vesztese a McLaren és a Mercedes volt, mindkét csapat elvesztegette szinte az egész napot. Jenson Button reggel mindössze három felvezető kört tett meg az MP4-28-assal mielőtt elromlott volna az üzemanyag-szivattyúja.
Az új fejlesztésű alkatrész javítása, cseréje hosszú órákig húzódott, Button végül csak fél három után merészkedett ki a pályára, de sokáig még akkor is csak egy-egy kört ment, csak a végén húzott bele, de akkor nagyon. Nem sokkal a teszt leintése előtt megfutotta a nap leggyorsabb körét, 1:18-as idejével csúnyán odavágott az addig élen álló Red Bull-os Mark Webbernek.
“Ez van, ha új alkatrészeket tesztelünk. Inkább most történjen, mint később” – szögezte le Button a hibával kapcsolatban. “De az autó azonnal jónak tűnt, rögtön otthon éreztem benne magam. Pont olyan, mint a szimulátoron, ami nagyon jó, mert így a szimulátoron keresztül is jól fejleszthetjük majd.”
Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a McLaren annyira jó lenne, talán csak amolyan napi vigasz, vagy PR-es kármentés volt a gyors kör – bár szinte közhely, érdemes leszögezni, hogy a gyors körök, de még a köridők úgy általában sem jelentenek sokat a tesztelés elején, sőt a végén sem.
Ami a Mercedest illeti, még a McLarennél is siralmasabb napjuk volt: Nico Rosberg az első egy órában 11 kört ment, majd hibás huzalozás tüzet okozott a W04-esben, leállt a pályán. A károsodás nem volt gyorsan javítható, az ezüst nyíl többé nem is járt a pályán. Rosberg ezzel együtt nem volt elkeseredve:
“Nagyon jó, nagyon pozitív az autó. Nem tudom, hogy gyors-e vagy sem, de érzésre jó volt. Nyomhattam bátran, jó volt a balansz, élvezetes volt vezetni. Garantálhatom, hogy az autó nagy előrelépés, azonban mindenki más is fejlődik, de reméljük, hogy behoztuk a lemaradást!”
A Lotus csak délután húzott bele jobban, de Romain Grosjean a hosszabb etapokon is jó időket hozott, és gyors is tudott lenni, legjobb körén hozta a Red Bull tempóját.
“Érzésre jó az E21-es, a volánnál ülve nagyon hasonló az E20-ashoz, még ha külsőre különbözik is. Enstone-ban megint sikerült olyan autót építeni, amelyik az első pillanattól gyors. Az ideálisnál egy kicsit tovább maradtunk a garázsban, de ilyen a tesztelés” – értékelt Grosjean.
“Örülök, hogy 54 kört mentem, annak meg főleg, hogy mind gyors is volt. Egész jó képet kaptunk az új gumikról. Kihívást jelentenek majd: jól teljesítenek, de a szemcsésedés elviszi ezt – igaz, a jerezi egy egyedi pálya ilyen tekintetben. Könnyen jött ma a tempó, a többiekkel pedig nem is akartunk versenyezni.”
A címvédő csapat, a Force India, a Toro Rosso, a Ferrari, a Sauber, a Williams és a Caterham mind nagyjából folyamatos, zavartalan munkát végzett. A legtöbb kört Paul di Resta futotta, 89-cel zárt, de Pastor Maldonado is 84-ig jutott, Hülkenberg 79-cel végzett a szürke C32-essel.
Felipe Massa 64 kört hozott össze az F138-assal, és nagyon pozitívan beszélt a nap végén.
“Ha összehasonlítjuk a tavalyi évvel, ég és föld a különbség. Emlékszem, tavaly alig tudtuk vezetni az autót, még a pályán tartani is nehéz volt, az alapok idén egész mások. Az autó sokkal kiegyensúlyozottabb, a hátulja is jól irányítható, jól tapad. Ez a pálya különösen nehéz a hátsó tengely szempontjából, nagyon nagy a gumikopás, szóval tényleg óriási a különbség tavalyhoz képest” – mondta Massa, hozzátéve, hogy a pilótafülke szellőzésén még javítani kell.
A brazil azt is megjegyezte, hogy Button ideje “hihetetlen” volt, de a Red Bull tempóját egyáltalán nem tartotta vészesnek.
Az első napon autótörés is akadt: a Marussia újonca, Max Chilton a Dry Sac kanyarban látogatta meg a kavicságyat, utólag kiderült, hogy nem vezetői hiba történt, hanem a hátsó felfüggesztés adta meg magát.
Teszt, Jerez, 2013.02.05.
 Versenyző  Csapat (autó)  Legjobb idő  Kör
 1.  Jenson Button  McLaren (MP4-28)  1:18,861  37
 2.  Mark Webber  Red Bull (RB9)  1:19,709  73
 3.  Romain Grosjean  Lotus (E21)  1:19,796  54
 4.  Paul di Resta  Force India (VJM06)  1:20,343  89
 5.  Daniel Ricciardo  Toro Rosso (STR8)  1:20,401  70
 6.  Felipe Massa  Ferrari (F138)  1:20,536  64
 7.  Nico Hülkenberg  Sauber (C32)  1:20,699  79
 8.  Nico Rosberg  Mercedes (W04)  1:20,846  11
 9.  Pastor Maldonado  Williams (FW34)  1:20,864  84
 10.  Giedo van de Garde  Caterham (CT03)  1:21,915  64
 11.  Max Chilton  Marussia (MR02)  1:24,176  29

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás