Bottas mindent besöpört

Nagyszerű rajt után Valtteri Bottas nyerte a 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Lewis Hamilton lett a második, míg Max Verstappen állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíj favoritjának Lewis Hamilton tűnt, aki minden edzést és az időmérőt is megnyerte a hétvége során. A hétvége végén azonban Valtteri Bottas örülhet, aki pályafutása negyedik futamgyőzelmét aratta.

A finn a rajtnál nyerte meg a versenyt, a piros lámpák kialvása után elment Hamilton mellett, és onnantól nem nézett hátra. Az elindulásnál a hazai pilóta, Daniel Ricciardo járt a legrosszabbul: a 12. helyről startoló Renault-versenyző azonnal elhagyta az első szárnyát, ami megpecsételte a futamát. A mindig mosolygós ausztrál később fel is adta a versenyt.

Az élmenők közül a harmadik helyről induló Sebastian Vettel és Hamilton cserélt legkorábban kereket. A taktika nem jött be, a német emiatt hátrányba került a később cserélő Max Verstappennel szemben. A Red Bull hollandja a 31. körben utat talált Vettel mellett, akit a verseny későbbi szakaszában a csapattárs Charles Leclerc is támadott, de végül a német vezetésével a negyedik-ötödik helyen ért be a két vörös autó. Kiábrándító eredmény a tesztek tükrében.

A középmezőny legjobbja Kevin Magnussen lett, aki a rajtnál elment a haasos csapattárs Romain Grosjean mellett. Az említett francia végül nem fejezte be a futamot a bal első kerék hibája miatt – kiesése kísértetiesen emlékeztetett a tavalyira. Hetedikként Nico Hülkenberg végzett a Renault-val.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Antonio Giovinazzi. Az Alfa Romeo olasz pilótája sokáig fejtörést okozott a középmezőny számos pilótájának, feltartva többek közt Lando Norris McLarenjét. Közvetve ezzel a csapattárs Kimi Räikkönen nyolcadik helyét segítette elő. Kilencedikként Lance Stroll zárt a Racing Pointtal, míg tizedikként Danyiil Kvjat végzett a Toro Rossóval.

A hátulról induló Pierre Gaslynak nem sikerült a pontszerzés, a Red Bull franciája a 11. lett, pont a márkatárs Kvjat mögött beragadva töltötte a futam második felét. A futam három kiesőt hozott, Ricciardo és Grosjean mellett Carlos Sainz állt ki, a McLaren lángra kapott a 11. körben.

A futam leggyorsabb körét a győztes Valtteri Bottas futotta, aki így a bónuszponttal együtt 26 pontot szerzett.

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő
1. Valtteri Bottas Mercedes 1 ó  p , mp
2. Lewis Hamilton  Mercedes +20,886 mp
3. Max Verstappen Red Bull-Honda +22,520 mp
4. Sebastian Vettel Ferrari +57,109 mp
5. Charles Leclerc Ferrari +58,230 mp
6. Kevin Magnussen Haas-Ferrari +1 p 27,156 mp
7. Nico Hülkenberg Renault +1 kör
8. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari +1 kör
9. Lance Stroll Racing Point-Mercedes +1 kör
10. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda +1 kör
11. Pierre Gasly Red Bull-Honda +1 kör
12. Lando Norris McLaren-Renault +1 kör
13. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes +1 kör
14. Alexander Albon Toro Rosso-Honda +1 kör
15. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari +1 kör
16. George Russell Williams-Mercedes +2 kör
17. Robert Kubica Williams-Mercedes +3 kör
18. Romain Grosjean Haas-Ferrari kiesett
19. Daniel Ricciardo Renault kiesett
20. Carlos Sainz McLaren-Renault kiesett
Leggyorsabb kör: Valtteri Bottas 1:25,580 mp

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás