Az illegalitás gyanújában

Tovább gyűrűzik a Ferrari ERS-ügye. Miközben az FIA vizsgálja, hogy történhetett-e szabálysértés az első futamokon, a Mercedes panasza után Monacóban a Scuderia módosított az ellenőrző rendszerén, hogy bizonyítsa igazát.

Nem hagyják levegőhöz jutni a Ferrarit az ellenfelek. Az olajégetős és visszapillantós ügy után most az ERS-sel kapcsolatos gyanúkra kellett reagálnia a maranellói csapatnak. Az FIA emberei a monacói első szabadedzés előtt voltak vendégek a vörösök garázsában, ahol a mérnökök egy új szenzor elhelyezésével igyekeztek bizonyítani, hogy mindent szabályosan használnak.

De miről is szól pontosan az ügy?

Az ERS elektromotor két részből áll: az MGU-K-ból, mely a kinetikus energiát visszanyerő rendszer, valamint az MGU-H-ból, ami a hőenergiát alakítja át. Míg utóbbi alapvetően a turbó hajtására és a turbólyuk kitöltésére szolgál, s korlátlan mennyiségű energiát termelhet (a pluszt az MGU-K-ba vezethetik), előbbi közvetlenül a motor erejéhez adja hozzá az energiát, ám teljesítményét a maximális 120 Kilowattban, azaz 163 lóerőben korlátozzák. Az ellenfelek (élükön a Mercedesszel) azt gyanítják, hogy a Ferrari speciális rendszere segítségével ezt a határértéket képes úgy túllépni, hogy az energia mennyiségét mérő egységesített FIA-szenzor ezt nem érzékeli.

Ez a többiek szerint úgy lehetséges, hogy a Ferrari a gyártók közül egyedüliként két részre osztja az energiatároló egységét, emiatt annak két kimenete is van. A szakértők úgy vélik, az olaszok képesek lehetnek oly módon megkerülni a szenzort, hogy egy chip segítségével szabályozzák a két kimenet ellenállását. Fontos kiemelni, hogy a Ferrari már 2014, azaz a hibridéra kezdete óta ilyen kialakítást használ, ám az ellenfelek csak az idei évben kezdték el vádolni őket. Ennek kapcsán különös véletlen (?), hogy a konkrét panaszokat megfogalmazó Mercedeshez a télen csatlakozott Lorenzo Sassi, a Ferrari motorjainak korábbi tervezője…

Az ügy már hetekkel korábban kirobbant, és az FIA is jó ideje vizsgálódik. Azerbajdzsánban jelezték a gyártók felé, hogy alaposabban is megvizsgálnák rendszereiket, a Ferrariét pedig – a Mercedes nyomására – Bakuban és Barcelonában is áttanulmányozták. A teljesítménydiagramok kielemzése mellett az osztott akkumulátorukat is szemügyre vették, hogy megállapítsák, valóban lehetséges-e a szenzor megkerülése. Ám miközben e folyamat csak lassan haladt, a Mercedes tanácsadója, Niki Lauda Barcelonában jelezte, még a következő verseny előtt szeretnék tisztán látni, mit lehet, és mit nem.

Erre reagált most az FIA és a Ferrari. „Úgy tudjuk a csapatoktól és a szövetségtől, hogy a bizonyítás nagyon komplikált, és hogy az FIA szakértői még most is a bakui és barcelonai diagramokon ülnek. A Ferrarinak most erre kellett reagálnia, hogy eloszlassa a kétségeket” – írta az Auto Motor und Sport.

Motor Sport magazin munkatársa, Mark Hughes úgy tudja, az első szabadedzés előtt a csapat elhelyezett egy szenzort a rendszerében, amely végérvényesen bizonyítja, hogy kizárható az ERS szabálytalan használatának lehetősége. „Ez volt a válasz a mercedeses Niki Lauda által felvetett kérdésekre” – írta.

Charlie Whiting versenyigazgató kiemelte, továbbra sincs semmilyen bizonyítékuk arra, hogy a Ferrari szabálytalanul használta a rendszerét, az első öt verseny adatait viszont még mindig elemzik. E folyamatban a Ferrari maximálisan a rendelkezésükre áll. Az FIA szerint a Ferrari energiatárolójának kialakításban semmi szabálytalan nincs, és máris jelezte, amennyiben bármelyik gyártó meg van győződve ennek ellenkezőjéről, benyújthatja hivatalos panaszát.

Ezen a ponton viszont jön egy újabb csavar. Az Auto Motor und Sport szerint az ellenfelek nem zárják ki, hogy Azerbajdzsán és Spanyolország között a Ferrari változtathatott valamin. Az szúrt szemet nekik, hogy Bakuban a GPS adatok alapján Sebastian Vettelék még hirtelen 20 lóerős teljesítménytöbbletre tudtak szert tenni az időmérőn, ami körönként 0,3 másodperces gyorsulást jelentett, ám Barcelonában már nem jött ez az extra teljesítmény. A feltételezésük szerint azért, mert az előző versenyen az FIA az olaszokra ijesztett.

A német lap kiemelte, a lényeget tekintve nem az számít, hogy a Ferrari a gyakorlatban használta-e valaha is illegálisan a rendszerét, a szabálysértést az jelentené, ha kiderülne, a rendszerük lehetőséget kínál erre. Bizonyítania a csapatnak kell, hogy nincs mód a szabályok megkerülésére, és a Ferrari Monacóban most éppen ezt tette.

Az viszont továbbra sem világos, mi történt korábban. És ha történt is csalás, az első versenyek végeredményét hivatalosan megfellebbezni a határidő lejárta miatt már nem lehetséges. Az Auto Motor und Sport szerint visszamenőleg ügyet nyitni már csak az FIA elnöke tudna. „Már csak két lehetőség van az ügy újbóli elővételére. Vagy az FIA elnöke, Jean Todt kéri az FIA nemzetközi döntőbíróságát az eset kivizsgálására, vagy egy résztvevő kéri fel Todtot, hogy tegye ezt meg” – írták.

Idáig viszont még nem fajult az ügy, és talán nem is fog. Az FIA-nak viszont mindenekelőtt alaposan át kell rágnia magát a korábbi hétvégék összes adatán is, hogy végleg eloszlassa az ellenfelek kételyeit.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás