Az év versenye a Hungaroringen, Ricciardo nyert

ricciardo2014Bár tudni lehetett, hogy eső lesz a 2014-es Magyar Nagydíjon, de ilyen futamra ki számított? Azt követően, hogy a tegnapi tűz miatt a bokszutcából indult Lewis Hamilton a második kanyarban a korlátnak ütközött, de így is a dobogóig jutott. Ám annak tetején nem az élről induló Nico Rosberg állt, hanem a Red Bull-os Daniel Ricciardo, aki a verseny vége előtt 15 körrel feltett lágy gumijaival sorra előzte ellenfeleit, megszerezve idei második győzelmét. A második helyen Fernando Alonso végzett, aki briliáns technikával tartotta maga mögött ellenfeleit. Ehhez persze szükség volt a folyamatosan változó körülményekre és a hibázó versenyzőkre, akik miatt a biztonsági autó is járt a pályán.

A három boldog dobogóssal szemben Nico Rosberg igen szomorúan búcsúzott, miután a biztonsági autó miatt hátrányba került, amit nagy igyekezet ellenére sem tudott ledolgozni a végére. Bár az utolsó körre beérte Lewis Hamilton, nem tudta megelőzni.

Az időjárás alaposan megkeverte a kártyákat a 29. Magyar Nagydíjra, ugyanis a rajt előtt háromnegyed órával leszakadt az ég a Hungaroringen, de a zápor olyan gyorsan ment is, ahogy jött. A vizes pályán a felvezető körökön az autók még teljes esőgumin is ki-kiszaladtak, Pastor Maldonado még a kavicságyban is járt, de a rajtrácsra már az átmeneti, zöld jelölésű Pirellikkel álltak fel. Későbbre újabb esőt vártak.

A gyorsan száradó, félig-meddig vizes aszfalt mindenkinek feladta a leckét, de a körülmények jó lehetőséget is adtak az ügyesebb pilótáknak. Az élről a bajnoki éllovas Nico Rosberg indult, mögüle a williamses Valtteri Bottas, a két Red Bull-os, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo, majd Fernando Alonso következett. A top10 második felében Felipe Massa, Jenson Button, Jean-Eric Vergne, Nico Hülkenberg és Danyiil Kvjat állt.

Az időmérős eltaktikázás miatt Kimi Räikkönen a 16. helyről várta a startot, míg az időmérő utolsó szakaszában a gumifalnak futó mclarenes Kevin Magnussen, valamint a még a Q1-ben kiégett autójú Lewis Hamilton egy teljesen újjáépített Mercedesszel a bokszutcából rajtolt.

Hozzájuk kényszerűen csatlakozott Kvjat is, a formációs kör előtt lefulladt, le kellett tolni a rajtrácsról.

A lámpák kialvása után Rosberg megtartotta a vezetést, Vettel viszont pozíciókat veszített: az első kanyarban Bottas, a másodikban Alonso is megelőzte, de a német még a kör vége előtt visszavette a 3. helyet. A hideg gumikkal és hideg fékekkel a mezőny után ered Hamilton majdnem rögtön összetörte az autót, kicsúszott a 2. kanyarban, de folytatni tudta.

A sorrend a 2. kör végén Rosberg, Bottas, Vettel, Alonso, Button, Ricciardo, Hülkenberg, Massa, Vergne és Perez volt a top10-ben. Räikkönen a 13. helyre lépett előre.

A pálya gyorsan száradt, a 4. körre már a DRS használatát is engedélyezték, de újabb zápor közelített.

Hamilton ugyan panaszkodott az autóra, de szépen lépegetett előre, a 8. körben már Räikkönentől vette el a 13. helyet.

Ugyanakkor a biztonsági autót is beküldték, ugyanis a 3. kanyarban Marcus Ericsson nagyon csúnyán összetörte a Caterhamet.

A mezőny azonnal beözönlött a bokszutcába, a többség slickeket vett fel. Óriási volt a tülekedés, Sergio Perez és Esteban Gutierrez párhuzamosan jött ki, csak az első kanyarban dőlt el, hogy a Force Indiá-s lesz előrébb. Button kiállása lassabb volt, majd ráengedték az egyik Toro Rossóra.

A mezőny eleje csak egy kör késéssel tudott kimenni, alaposan megkeveredett a sorrend.

Ricciardo nem ment ki, vezetett mögötte Button (friss intermediate-en), Massa, Rosberg, Magnussen, Vergne, Vettel, Alonso, Hülkenberg, Perez és Bottas volt a mezőny első felében.

A safety cart a 11. körre tervezték behívni, de Romain Grosjean is összetörte az autót a 3. kanyarban, így a biztonsági autót kint tartották. Közben Rosberg fékhibával küszködött.

A safety car végül a 14. körre engedte el a mezőnyt.

Button az első kanyarban megelőzte Ricciardót, még ki tudta használni az átmeneti esőgumikat, de a csapadék valószínűsége lecsökkent, így az angolnak sietnie kellett, hogy előnyt szerezzen, amíg tud.

Hátrébb Alonso megelőzte Vettelt, Magnussen és Vergne pedig Rosberget, Hamilton már csak két hellyel volt a csapattárs mögött.

Button két kört bírt, ki kellett mennie slickekért, miközben Hülkenberg az utolsó kanyarban ráfutott Force Indiá-s csapattársára, majd a bukótérben végezte. A német pilóta idei 10 futamos pontszerzési sorozata véget ért.

A lassan rendeződő élmezőnyt a 17. körben Riccardo vezette, mögötte Massa, Alonso, Vergne, Rosberg, Vettel, Hamilton, Perez, Bottas, Gutierrez haladt. Räikkönen a 11., Button csak a 16. volt.

A 23. kör újabb, igen csúnya balesetet hozott: Sergio Perez a célegyenesben megpördült és a pit wall betonfalának csapódott. A biztonsági autót újra beküldték.

Többen is kimentek kereket cserélni, Ricciardo, Bottas, Massa is – érdekes módon a williamsesek közepes keveréket vettek fel, pedig az esőgumis rajt miatt már nem volt kötelező mindkét száraz változatot használni.

Alonso átvette a vezetést, utána Vergne, Rosberg, Vettel, Hamilton, Ricciardo, Massa, Gutierrez, Räikkönen és Sutil volt a top10-ben.

A safety car a 27. körre ment ki megint, újraindult a verseny, de pozíciócsere nem történt az első körön. Hamiltont Vettel megelőzősére biztatták, de ahogy a safety car előtt, utána sem ment a dolog.

A Vergne mögé beragadt Rosberget a 33. körre behívták kerékcserére, Hamilton pedig Vetteltől szabadult meg, amikor a Red Bull-os hajszál híján ugyanúgy a betonfalnak vágta az autót, mint nem sokkal korábban Perez.

Rosberg kiállása nagyon lassú volt, a 13. helyre esett vissza, Vettel a hetedikre, de a kockás gumikat le kellett cserélnie, miután körbeért, ki is ment.

Előrébb Hamilton megelőzte az elkopó gumikkal haladó Vergne-t, a Toro Rosso-pilóta is friss abroncsokat vett fel a kör végén.

Féltávnál, a 35. körben Alonso vezetett, mögötte 6 másodperccel Hamilton, utánuk Ricciardo, Massa, Räikkönen, Button, Sutil, Magnussen, Bottas és Rosberg haladt a pontszerző helyeken.

A Hamiltonhoz képest már nagyjából egy bokszkiállásnyi hátrányban lévő Rosberget a bokszutcából ösztökélték, nem sokkal később meg is előzte Bottast, elvette a 8. helyet.

Alonso a 38. kör végén ment ki kereket cserélni, Hamilton 40. körig bírta – megmaradt a kiállás előtti sorrendjük, a ferraris mögé ért vissza (4-5.). Ricciardo vezetett.

Räikkönen a 42. körre vette fel az utolsónak szánt szettjét, Vettel elé ért vissza, a német támadni is kezdte, de a finn határozottan tessékelte a pályán kívülre a “tolakodó” címvédőt.

A 45. körben Ricciardo továbbra is vezetett, Massa, Alonso, Hamilton, Rosberg, Bottas, Räikkönen, Vettel, Vergne és Button következett. Az eltérő gumistratégiák miatt az első négyesből még bárki nyerhetett.

Massa a 46. körben vette fel az újabb közepes szettet, a másodikról a 6. helyre tért vissza.

A 48-50. körre Rosberg lassan felzárkózott Hamiltonra, az angolnak a csapat jelezte, hogy a csapattársra vár még egy kiállás, ezért ne tartsa fel. Rosberg azonban nem tudott erőből előzni, a rádión kérte, hogy szóljanak rá Hamiltonra, aki viszont azt válaszolta, hogy lassítani nem fog, majd akkor engedi el a németet, ha valóban utoléri.

Ricciardo gumijai az 55. körre fogytak el, az élről kiállva a 4. helyre, Alonso, Hamilton és Rosberg mögé tudott visszamenni, viszont a friss abroncsokon nekiállhatott levadászni őket. Rosberg két körrel később ejtette meg az utolsó kerékcserét, a 7. helyre állt be.

10 körrel a leintés előtt Alonso vezetett, Hamilton 2,6 másodperccel követte, mögötte 2,4-del Ricciardo haladt. A további pontszerző helyeken Bottas, Massa, Räikkönen, Rosberg, Vettel, Vergne és Button állt.

A kör elején Bottas kiment a bokszba, Rosberg pedig megelőzte Räikkönent, majd egy körrel később Massát is. Gyorsan változott a sorrend. Rosberg, Massa, Räikkönen, Vettel és Bottas ment a 4-8. helyen.

A 63. körre Alonso, Hamilton és Ricciardo már egészen egymás nyakára ért, hét körük volt, hogy eldöntsék, ki is nyeri a Magyar Nagydíjat.

Ricciardo a 65. kör elején támadott a 2. kanyarban, de túl nagy volt a lendület, kiszaladt, maradt a sorrend. Időközben Rosberg is hatalmas tempóban közeledett, az utolsó két-három körre az első hármas mögé érhetett.

A Red Bull ausztrálja a 67. körben kihasználta Hamilton rossz kanyarvételét, és a 3. kanyarban elvette a 2. helyet az angoltól, egy körrel később pedig Alonsót is elkapta a 2. kanyarban. Ezután Hamilton gyűrte a gumikkal szenvedő, csúszkáló Alonsót, Rosberg pedig már egészen odaért mögéjük. Az utolsó körön múlott a dobogós sorrend.

Rosberg a 2. kanyarban támadta Hamiltont, sikertelenül, Alonso pedig lélegzethez jutott. Ricciardo befutott, megszerezte második Forma-1-es győzelmét, mögötte Alonso és Hamilton lett a 2. és 3., Rosberg lemaradt a dobogóról.

A további pontokon Massa, Räikkönen, Vettel, Bottas, Vergne és Button osztozott az év futamán.

A világbajnokság háromhetes nyári szünet után a Bleg Nagydíjjal folytatódik majd.

Magyar Nagydíj, Hungaroring, 2014.07.27.

 

Név Csapat Idő Kör
1 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing 1:53:05,058 70
2 Fernando Alonso Scuderia Ferrari + 5,2 70
3 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas + 5,8 70
4 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas + 6,3 70
5 Felipe Massa Williams F1 Team + 29,8 70
6 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari + 31,4 70
7 Sebastian Vettel Infiniti Red Bull Racing + 40,9 70
8 Valtteri Bottas Williams F1 Team + 41,3 70
9 Jean Eric Vergne Scuderia Toro Rosso + 58,5 70
10 Jenson Button McLaren Mercedes + 1:07,2 70
11 Adrian Sutil Sauber + 1:08,1 70
12 Kevin Magnussen McLaren Mercedes + 1:18,4 70
13 Pastor Maldonado Lotus F1 Team + 1:24,0 70
14 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso + 1 kör 69
15 Jules Bianchi Marussia F1 Team + 1 kör 69
16 Max Chilton Marussia F1 Team + 1 kör 69
17 Esteban Gutierrez Sauber kiesett 32
18 Kamui Kobajasi Caterham F1 Team kiesett 24
19 Sergio Perez Sahara Force India kiesett 22
20 Nico Hülkenberg Sahara Force India kiesett 14
21 Romain Grosjean Lotus F1 Team kiesett 10
22 Marcus Ericsson Caterham F1 Team kiesett 7
Legjobb kör: 1:25,724 Nico Rosberg

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás