Alonso tízből 7-et adott a Ferrarinak

010~0~0Fernando Alonso a lehetséges 10-ből hét pontot adna a Ferrari első félévi teljesítményére.

Fernando Alonso úgy érzi, idén jobban vezet, mint korábban bármikor, tovább tudott fejlődni a Ferrarinál. A spanyol szerint a Ferrari egy tízes skálán 7-es osztályzatot érdemel az első félévi teljesítményére.

“Kilencest vagy tízest az a csapat kaphat, amely vezeti a bajnokságot, de azért nem olyan rossz ez a bajnokság számunkra sem. Igaz, az elején kicsit rázósan indult, jobb rajtban bíztunk, de nem jött össze” – jelentette ki Alonso a Ferrari nyári médiatáborában.

“Kínában estünk túl a mélyponton, ahol nemcsak hogy nem tudtunk versenyre kelni a győzelemért a McLarennel és a Red Bull-lal, de még a Mercedes és talán a Renault is megelőzött bennünket. Utóbbi akkor már két dobogós helyezéssel rendelkezett.”

“Ezután viszont jól reagáltunk. Még mindig hiányzik egy-két dolog minden téren, beleértve azt, hogy mi, versenyzők mindig a topon legyünk. Személy szerint viszont most sokkal inkább a csapat részének érzem magam, mint egy évvel ezelőtt. Ami a vezetésemet illeti, nem hinném, hogy valaha jobb voltam ennél” – értékelte önmagát és csapatát Fernando.

Stefano Domenicali csapatfőnöke egyébként valamivel szerényebben, 6,5-re értékelte a Scuderia 2011-es szezonjának első felét. A Ferrari jelenleg a konstruktőr-vb 3. helyén áll, 168 ponttal elmaradva az éllovas Red Bull mögött.

Forrás: vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás