Alonso nyerte a Kínai Nagydíjat

100005_belFernando Alonso első győzelmét aratta a Ferrarival a 2013-as szezonban, a Kínai Nagydíjon kifizetődő volt az a taktika, hogy lágy keveréken rajtolt.

Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton hasonló stratégiát alkalmazva állhatott fel a dobogóra, Sebastian Vettel a negyedik helyen végzett, alig elmaradva Hamilton mögött.

A futam két párhuzamos fronton zajlott azok között akik lágy abroncsokon indultak és azok között, akik közepes keveréket választottak. A lágy keveréken indulók korán kereket cseréltek és forgalomba kerültek, míg a közepes keveréken indulók az élre kerültek, de később szenvedtek a lágy keverékkel.

Alonso gyorsan az első csoport élére állt. A lassan induló Räikkönent mindkét Ferrari megelőzte, Alonso és Massa a második és harmadik helyen állt az egyes kanyarnál. Az ötödik körben a Ferrari két pilótája az élen álló Hamiltont is maga mögé utasította. A brit pilóta lágy keverékei gyorsan elkoptak.

Massa egy körrel tovább maradt kint a lágy keverékű abroncson és ennek köszönhetően visszaesett a mezőnybe, míg Alonso sebességének köszönhetően átrágta magát a mezőnyön, kihasználva a közepes keverékben rejlő lehetőségeket.

Vettel a lágy keveréket az utolsó öt körre tartogatta.

Ekkor azonban már Alonso stratégiája egyértelműen kifizetődő volt. A Ferrari rövidebb etapjainak köszönhetően Alonso a 42. körben felzárkózott az élen álló és közepes keveréken köröző Vettelre és meg is előzte a német pilótát.

Miközben a Ferrari elérhetetlenné vált, Vettel Räikkönennel és Hamiltonnal harcolt. A világbajnok az utolsó kerékcsere után három másodperccel jobb köröket teljesített riválisainál és az utolsó kört úgy kezdhette meg, hogy Hamilton elérhető közelségben volt.

A mercedeses Hamilton végül 0.2 másodperccel előbb ért célba, mint Vettel, Räikkönen a második helyen zárt. A Lotus pilótája az egész versenyt sérült első vezetőszárnnyal versenyezte végig, miután Sergio Perez McLarenjével akadt össze a futam elején.

A másik McLarennel Jenson Button két kiállásos stratégiát teljesített, rövid ideig az élen is állt, végül az ötödik helyen ért célba Felipe Massa előtt.

Daniel Ricciardo az időmérő edzésen mutatott jó teljesítményét a versenyen is folytatta, a hetedik helyen ért célba a Toro Rossóval, annak ellenére, hogy a futam elején első vezetőszárnyat kellett cserélni autóján. Paul di Resta és Romain Grosjean a nyolcadik és kilencedik helyen zártak. Nico Hülkenberg a futam elején jól teljesített, Vettelhez hasonló stratégiával versenyzett, a futam elején még a Red Bull előtt is volt. A lassú kerékcsere miatt Vettel mögé szorult, majd a lágy keveréken futott középső rövid etap nem volt kifizetődő, a tízedik helyen végzett.

Mark Webber problémás hétvégéje a futamon is folytatódott. A lágy keveréken indult a boxutcából, majd egy kör elteltével a közepesre váltott, de Jean-Eric Vergne Toro Rossójával összekadt és megsérült autóján az első vezetőszárny, majd a boxutca kijárata előtti kanyarban autójának jobb hátsó abroncsa levált, így kiállni kényszerült.

Nico Rosberg feltételezhetően felfüggesztés probléma miatt esett ki második kerékcseréje után.

Több pilótát, így a Red Bull két versenyzőjét is vizsgálat alá vonták a DRS tiltott használata miatt, ám a hírek szerint a paddockban a telemetria meghibásodása okozta a problémát.

Esteban Gutierrez azonban büntetésre számíthat, aki a futam során Adrian Sutil autójába hajtott, véget vetve mindkét pilóta versenyének. Sutil ezt megelőzően csapattársával, Paul di Restával is összeakadt.

A 2013-as világbajnokság negyedik versenyét, a Bahreini Nagydíjat április 21-én rendezik.

A Kínai Nagyd1j végeredménye:

 

1 Alonso (ESP) Ferrari 25
2 Räikkönen (FIN) Lotus 18
3 Hamilton (GBR) Mercedes 15
4 Vettel (GER) Red Bull 12
5 Button (GBR) McLaren 10
6 Massa (BRA) Ferrari 8
7 Ricciardo (AUS) Toro Rosso 6
8 Di Resta (GBR) Force India 4
9 Grosjean (FRA) Lotus 2
10 Hülkenberg (GER) Sauber 1
11 Perez (MEX) McLaren
12 Vergne (FRA) Toro Rosso
13 Bottas (FIN) Williams
14 Maldonado (VEN) Williams
15 Bianchi (FRA) Marussia
16 Pic (FRA) Caterham
17 Chilton (GBR) Marussia
18 Van der Garde (NED) Caterham

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás