Alonso: Nem leszek csalódott, ha elbukom a bajnoki címet

Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a spanyol médiának adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, habár természetesen szeretné elhódítani a világbajnoki címet az idei évben, egyáltalán nem lenne csalódott, ha ez nem sikerülne, hiszen elmondása szerint ez bõven benne van a pakliban.
Klikk nagyfelbontásért
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a spanyol médiának adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, habár természetesen szeretné elhódítani a világbajnoki címet az idei évben, egyáltalán nem lenne csalódott, ha ez nem sikerülne, hiszen elmondása szerint ez bõven benne van a pakliban.

Mint ismert, a spanyol versenyzõ 2005-ben és 2006-ban hódította el a bajnoki trófeát a Renault színeiben, ám azóta – a McLarennél eltöltött 2007-es évet leszámítva – nem volt lehetõsége a bajnoki címért harcolnia.

Alonso elmondta, megérti, ha a rajongói csalódottak lesznek, ha nem sikerül ismét a Formula-1 trónjára ülnie, azonban az õ felfogása szerint erre minden esély megvan, így nem érné váratlanul.

„Megértem, hogy az emberek csalódottak, ha nem vagyok világbajnok, de én személy szerint nem leszek az” – mondta Alonso a Cadena Ser rádiónak nyilatkozva.

„Ez egy sport. A (Real) Madrid és a Barcelona a legjobb futballklub a világon, de õk is elveszíthetik a Bajnokok Ligáját, vagy egy meccset. Az, hogy nem nyerem meg a bajnoki címet, teljesen logikus volna és nem lenne csalódás.”
Forrás: F1Center

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás