Alonso nem barátkozni jár a pályára

alonsocFernando Alonso egy friss interjúban a Ferrariról és korábbi F1-es éveiről is beszélt.

Fernando Alonso a spanyol Marcának adott hosszabb interjút, amelyben a kétszeres világbajnok több témát is érintett. A spanyol az F1-rajongók körében igen megosztó személyiség, sőt a paddockban, a kollégák között is akad olyan, akivel egyáltalán nem ápol kapcsolatot, de ő azt állítja, hogy nem is a népszerűségért van a száguldó cirkuszban.

“Nem azért versenyzek, hogy barátokat, hanem azért, hogy bajnoki címeket szerezzek. Majd meglátjuk, nyerek-e annyit, hogy emlékezzenek rám. Ha nem, akkor is elégedetten vonulok majd vissza, büszke leszek a múltra.”

A Ferrarival kapcsolatban Alonso csak jókat tud mondani, igazán otthon érzi magát a maranellói csapatnál és még nagyon sokáig szívesen marad:

“Varázslatos, legendás csapatra számítottam, kellemes meglepetés ért, mert még jobban érzem magam, mint gondoltam. Nem sietek el innen, itt ugyanúgy élvezem, ha második vagyok, nyolcadik vagy csak 23.”

A spanyol arról is beszélt, hogy a mai Forma-1 nem teljesen egyezik az ő purista ideáljával: “Ez nem csak versenyzés, az F1 ugyanannyira üzlet és más érdekek is beleszólnak. Az autók nem egyenlőek, a szabályok nem ugyanúgy vonatkoznak mindenkire. De mindannyian tudjuk ezt és elfogadjuk, mert talán ez is hozzátartozik a Forma-1 varázsához.”

Alonsót eddigi legrosszabb és legjobb F1-es autójáról is kérdezték, érdekes módon az előbbinél nem 2011-es Minardiját említette, szerinte a 2009-es Renault “volt a legrosszabb, de a Szingapúrban azzal is sikerült dobogóra állni”, mondta. A legjobbnak a 2004-2006 közti Renault-modelleket látja:

“Folyt a gumiháború a Bridgestone és a Michelin között, mi az utóbbiakkal pár másodperccel gyorsabbak voltunk, amellett az autó is 900 lóerős volt. Még a hat évvel ezelőtti gyengébb aerodinamikával is 1:08-at mentünk Valenciában, ma pedig 1:14-et, hat másodperc a különbség. Azoknál az autóknál nehéz jobbat találni!” – magyarázta.

A Ferrarinál tavaly bemutatkozott spanyol azt is elárulta, hogy már F1-es pályafutása elején is kapcsolatba került a maranellóiakkal, ugyanis 2001-re az akkor Acer néven Ferrari-motorokat használó Prost GP-től is volt ajánlata, ha oda szerződött volna, esetleg a szintén az olaszok motorjaival menő Saubernél kezdő Felipe Massáéhoz hasonló utat járhatott volna be.

“Az ajánlat arra szólt, hogy szerződjek oda, és talán Ferrari-tesztelő lehetek, de nem volt biztos, kiköthettem volna újra az F3000-ben is. Nem volt garancia semmire, a Renault ennél jobb lehetőséget nyújtott” – mondta.

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás