Alonso megnézte az új Ferrarit

A Ferrari jövõ csütörtökön leplezi le 2010-es F1-esét, de Fernando Alonso már a héten az új autóval foglalatoskodik Maranellóban. Fernando Alonso a múlt héten Madonna di Campiglióban mutatkozott be hivatalosan is a Ferrari versenyzõjeként, és a sajtótájékoztatók és a havasi csapatépítõ mókázás után ezen a héten már megkezdte a komoly munkát Maranellóban. A spanyol már látta az egyelõre 281-es névre hallgató új autót, amelyet a Ferrari január 28-án mutat be, majd február 1-jén meg is kezdi tesztelését Valenciában.

"Majdnem kész! Ma már itt vagyok Maranellóban, elõkészítjük az ülést és az egyéb dolgokat a debütálás elõtt. Úgy gondolom, hogy a Ferrari igazán versenyképes lesz, és nagyon remélem, hogy Maranellóba hozhatom a bajnoki címet!" – írta a csapat szurkolói számára tartott internetes kérdezz -felelek során a kétszeres bajnok.

Alonso a kilátásokat illetõen így nyilatkozott: "Az lenne az ideális, ha a legkeményebb ellenfelem Felipe lenne, hiszen akkor mi lennénk a legjobb csapat. Persze azt hiszem, hogy a McLaren, a Red Bull és a Mercedes is erõs lesz."

A spanyolnál arra is rákérdeztek, hogy mit gondol a korábbi, a Ferrarit esetleg nem épp dicsérõ nyilatkozatairól, és arról, hogy a szurkolók egy része talán haragudni fog rá.

"Nem hiszem, hogy valaha is mondtam valami igazán eget rengetõt a csapatról. Persze régen mondhattunk ezt-azt, de az ilyesmi elõfordul, amikor az ember a bajnoki címért küzd éppen. Emberek vagyunk, nem robotok, hát nem? Nem gondolom, hogy a szurkolók annyira kritizáltak volna régebben. Természetesen ha az ellenfélrõl van szó, más a helyzet, de szerintem élvezni fogom a ferrarisok támogatását" – válaszolta.

Egy kérdezõ elõdje, Kimi Räikkönen ralira váltása kapcsán azt is megkérdezte Alonsótól, hogy õ vajon kipróbálná-e magát más sorozatokban. "Számomra a Forma-1 a csúcs! Nem tudom magam elképzelni máshol, gyerekkoromtól kezdve az F1-ben akartam versenyezni. NASCAR? A Playstationön eljátszogatok vele…" – nyilatkozta a spanyol.

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás